Kezdőlap Hírek Ezt várjuk…

Ezt várjuk…

2036

A mai nap első cikkeként joggal várhatja az olvasó, hogy a tegnapi rendhagyó HMG-s szülői értekezletnek a beszámolójával indítjuk a napot. Ezzel szemben egy kis fantáziálásra hívjuk az olvasót. (Picit hosszú lesz, de érdemes figyelmesen elolvasni!)

Képzeljük el, hogy ha abban a megtiszteltetésben részesülnénk, hogy vezetni kellene egy olyan nagymúltú intézményt, mint a Horváth Mihály Gimnázium, melyben érettségiztünk mit nyilatkoznánk, hogyan képzelnénk el a jövőt …..

– Egyedülálló drámai tagozatának köszönhetően, sok híres és ismert ember került ki a falai közül, akik nem csak művészeti ágon jeleskedtek, hiszen neves orvosok, szakemberek is fémjelzik az intézmény nevét, mint például, Balázs Árpád, Dr. Bugyi István, Zsédényi Adrienn, Újréti László, Hevesi Tamás, Szekeres Adrienn és még sorolhatnánk a neveket.

„Korábban is foglalkoztatott már a gondolat, lett volna lehetőségem pályázni, hiszen az intézmény életének folyamatosan részese voltam, de úgy érzem, most rendelkezem annyi tapasztalattal, ambícióval, hogy az új kihívásnak megfeleljek. A pályázatomban is kiemeltem, azt a szemléletet, amit képviselek, hogy mára nagyon fontossá vált a hagyományok megőrzése mellett a kapcsolati tőke, a kommunikáció, a stratégiai gondolkodás, a szervezés és a tudatos tervezés egy ekkora intézmény irányítása szempontjából. Szeretném visszahozni azt a lendületet, életérzést, amely egykoron a gimi sajátja volt, amiért büszke volt az a diák, aki idejárt. A drámai tagozat tette különlegessé az iskolát, ami az óta is országos beiskolázottságú maradt és nagyon jók a képzés alapjai. A minőségi oktatáshoz, a humán erőforrás is adott, nagy kihívás számomra, hogy egy ilyen jó tantestület élére álljak. A tagozatok terén, nem tervezem, a változást, de természetesen fel kell mérni az igényeket, mit szeretnének tanulni a gyerekek, nyitott vagyok az újra, hiszen sok elképzelésem van, amiket a jövőben szeretnék megvalósítani. Szeretnék új lendületet adni az eddigi alapokat és hagyományokat tiszteletben tartva a gimnáziumnak, mivel az oktatási piac, nagyon változóvá vált, ehhez alkalmazkodnunk kell, hogy olyan képet tudjunk formálni magunkról, ami vonzóvá teszi az intézményt, hiszen nagy örömünkre, a határon túlról is egyre több jelentkező érkezik. Célom, hogy minél több gyerek válassza iskolájának a Horváth Mihály Gimnáziumot, és a szentesi gyerekek is egyre többen jelentkezzenek. A tantestület véleménye számomra nagyon fontos ezért kiemelten figyelek majd a jövőben arra, hogy egy csapatot alkossunk és kitűzött céljaimat sorban kipipálhassam, ezen az úton.”

És most jön a csattanó mert bár fantáziálásra hívtuk az olvasót a fenti anyag nem a fantáziánk szüleménye, hanem a propaganda sajtónak nyilatkozta Sipos Kitti az intézmény igazgatója 2022. július 19-én. Íme a link: https://cs3.hu/2022/07/19/lenduletesseget-hozna-a-hmg-eletebe-az-uj-igazgato-sipos-kitti/

A város, a szülők csak azt várják, hogy minden úgy működjön, ahogy azt az igazgatónő az elején nyilatkozta.

📷Sipos Kitti facebook oldala

www.szentesimozaik.hu
Hírek|29




Forrás