Jövőre ünnepli 200 éves jubileumát a szentesi Református Nagytemplom. Az évfordulóhoz kapcsolódva a gyülekezet, az emlékbizottság és az önkormányzat közös összefogással szobrot kíván állítani Kiss Bálint lelkipásztornak, a templom megálmodójának és építőjének.
Az ünnepi készülődés egyik fontos állomása volt augusztus 25-e, amikor bemutatták a két felkért alkotó, a szentesi kötődésű Lantos Györgyi és a karcagi Győrfi Balázs szobrászművészek pályaműveit. A kicsinyített változatokat a Református Imaházban tekintette meg és értékelte a budapesti Ludwig Intézet szakembereiből álló zsűri. Ajánlásaik alapján az egyházközség és a város képviselő-testülete dönt majd arról, melyik alkotás testesíti meg legméltóbban Kiss Bálint szellemiségét.
A kiválasztott művész még idén munkához láthat, a költségekhez Szentes városa ötmillió forinttal járul hozzá. A szervezők abban bíznak, hogy a szobor 2026 tavaszára elkészül, és a szeptemberi jubileumi rendezvényeken már méltó helyén állhat.
A kétszáz éves Nagytemplom történetét bemutató kiállítással is készülnek a jeles évfordulóra. Ehhez a szervezők a lakosság segítségét kérik: aki régi dokumentumokat, fényképeket őriz a templomról, az ossza meg az emlékbizottsággal.
❗Felhívás❗
A Nagytemplom 200 éves jubileumához kapcsolódóan a szervezők kiállítást is terveznek. Ehhez kérik a szentesiek segítségét: aki dokumentumot, fényképet vagy tárgyi emléket őriz a templom múltjából, jelentkezzen az Emlékbizottságnál az erdelyilajos@yahoo.com címen vagy a 30/8150-408 telefonszámon.
www.szentesimozaik.hu
Hírek|29












