A diákok nagy létszáma miatt egy napon, de két részletben rendezte meg a középiskolás évek egyik legmeghatóbb eseményét, a szalagavatót a HSZC Szentesi Zsoldos Ferenc Technikum.
A Tóth József Színház és Vigadóban az első részben három szakképzős osztály, közel 60 fő, hat szakma képviseletében, a második részben a technikumi osztályok, azaz három osztály, négy szakmában mintegy ötven diák kapta meg az érettséget jelképező szalagot, osztályfőnökeiktől, egyenként. A háttérben gyermekkori fotók felvillantásával zajlott a szalagtűzés, még fokozva a nézőtéren helyet foglaló hozzátartozók elérzékenyülését. Az elmúlt években nem volt lehetőség méltó műsort szerkeszteni a végzősök számára, úgyhogy november óta a felkészülés, elsősorban a keringő lázában égtek. Természetesen osztályprodukciók is készültek, volt osztály, amelynek a tanulói maguk álmodták meg a koreográfiát, a keringőhöz viszont tánctanárt kértek fel, hogy pontosak, rendezettek legyenek a lépések, hiszen mindenkor a keringő a szalagavató bálok fénypontja.
Egy olyan intézmény jelképét képviselhetik a Zsoldos diákjai, amely évtizedek óta a regionális szakképzés fellegvára. A szalag ne azt erősítse bennük, hogy „felnőtt lettem, most már bármit megtehetek”, hanem hogy mindenki felelősségteljesebb, komolyabb viselkedést és döntéseket vár tőlük – hangzott Balázsné Szabó Erzsébet igazgató ünnepi beszédében.
Sokuk torkát a sírás fojtogatja, érzik, hogy a gyermekkor szépen elmúlik, és egy nagybetűs élet küszöbén állnak – árulta el lapunknak az ünnepség előtt Mácsai Erzsébet, a 3/11 B-s villanyszerelő, festő, mázoló és tapétázó tanulók osztályfőnöke. Meggyőződése, hogy osztályából mindannyian meg fogják állni a helyüket. Minden előttük van még: a családalapítás, egy sikeres vállalkozás, és tanáruk bizakodik, hogy felkészültek rá. Örömteli az is, hogy az osztályközösség minden tagja marad még az iskola tanulója, másik szakmán vagy érettségin gondolkodik.
✍Darók József
📸Vidovics Ferenc