Felújítják a Péter Pál Polgárházat
Márciusra megújul a Péter Pál Polgárház belső tere – a munka ünnepélyesen meg is kezdődött a sajtó jelenlétében január végén. Az egykori rangos polgárházban új, az eredetivel megegyező mintázatú festést kap összesen hat helyiség.
A felújítás érdekessége, hogy a munkálatokat az a nyugdíjas festőmester végzi, aki már négy évtizeddel ezelőtt is dolgozott ezeken a falakon. Jucha János újra elővette régi szerszámait, valamint az eredeti, 37 évvel ezelőtt használt sablonokat, és törekszik a színárnyalatok rekonstruálására is. A 77 esztendős restaurátor festő 1962-ben lett tanuló, Szőke Andrástól és Mácsai Dezsőtől tanulta a szakmai fogásokat. Nem csak az egykori polgárházon hagyta ott kéznyomát, de pályafutása során öt templomon is dolgozott már, főleg a külső homlokzati festéseket végezte el, többek között a Szent Miklós ortodox templomon.
Szabó Zoltán Ferenc polgármester úgy fogalmazott, városunk közössége nem felejti el a régi mestereinket, ezért kérték fel János bácsit, hogy végezze el a felújítást. Móra József önkormányzati képviselő, örökségvédelmi tanácsnok mesélt a polgárház történetéről. A ma a Koszta József Múzeum kiállítóhelyeként látogatható egykori polgárház a 19. század közepén az első téglaépületek közé tartozott, bútorzatával, az egykori orvosi rendelő berendezésével méltó helye egy gazdag helytörténeti gyűjteménynek, amelynek megőrzése fontos feladat.
A restaurálás befejeztével, március 1-től várják ismét a látogatókat a megújult kiállítóhelyen – tudatta Irsai Farkas László múzeumigazgató.
✍📸Darók József