Kezdőlap Szentesi Élet A Térfesztiválon „robban” a Dinamit együttes…

A Térfesztiválon „robban” a Dinamit együttes…

479

45 évvel ezelőtt, 1979-ben alakult meg a Dinamit együttes. Az akkori sajtó egyöntetűen supergroupként jellemezte, amolyan korabeli rockválogatottnak tekintette az új formációt. A Dinamit tagjai ugyanis az akkori élvonalbeli bandákból váltak ki, és álltak össze – a Skorpióból Németh Gábor dobos, Papp Gyula billentyűs és Szűcs Antal Gábor gitáros érkezett, a P. Mobilból a frontembert, Vikidál Gyulát sikerült megnyerni, míg a Miniből jött a basszusgitáros, Németh Alajos.
Nagy várakozás előzte meg a bemutatkozást, évente nagyjából háromszáz teltházas koncertet adtak.
Jó pár évnyi kihagyás után 2009-ben alakult újra az együttes, egy esztendőre rá – részben új tagokkal – adták ki a harmadik nagylemezüket. Vikidál Gyula és Németh Alajos helyett Kálmán György énekes és Zselencz László (ex-Edda) basszusgitáros lépett be az együttesbe. A későbbiek folyamán Rudán Joe lett a frontember, majd őt a jelenlegi énekes, Scholtz Attila váltotta.
A Dinamit azóta többnyire jelentősebb rockfesztiválokon, nagyobb eseményeken, például a Tabánban állt színpadra.
Pénteken este 8 órától a szentesi Kossuth téren csapnak a húrokba, és élőben hallható majd tőlük többek között a Tinédzser dal.




Forrás