Kezdőlap Szentesi VK Gyermekkori álma vált valóra Szentesen…

Gyermekkori álma vált valóra Szentesen…

276


🤽‍♂️

Dima, vagyis Dmitri Asanin, férficsapatunk ukrán vízilabdázója mesélt tanulmányairól, családjáról hazájában, valamint szentesi honfitársairól. Interjú.

– Nagyjából napra pontosan két éve beszélgettünk utoljára ilyen interjú formájában. Mi történt veled azóta?
– Amikor megérkeztem Szentesre, lehetetlennek tűnt, hogy én ebben a csapatban szerepet kapjak. A 2022–2023-as idényben Kis Gábor volt az Invictus vezetőedzője, ezzel a csapattal pedig egy csodálatos szezont produkáltunk, a második helyen végeztünk az OB I./B-ben, ráadásul úgy, hogy a csapat egyik húzóembere én voltam. Ezek után több első osztályú klubtól is volt megkeresésem, de a Szentes és Kis ajánlatát gondolkodás nélkül elfogadtam. Gyermekkori álmom volt, hogy egy OB I.-es csapatban játsszak. Nehezen indult az idényem Szentesen, de most felfelé ível a csapat és az én dolgaim is, ami jó hír.

– Él jelenleg Szentesen honfitársad?
– Igen, négyen vagyunk jelenleg itt Ukrajnából. A többiek viszont még az utánpótlásban játszanak, bár Igor az OB I./B-s HVSC-ben is vízilabdázik. Ami engem illet, én még a háború előtt érkeztem meg Magyarországra, 2021 nyara óta dolgozom itt, szóval nem menekültként jöttem ide.

– Hogyan telik a szabadidőd, ha éppen nem vízilabdázol?
– Ez mindig a hangulatomtól és attól függ, hogy mennyi energiám marad még az edzéseket követően. Egyetemista vagyok, így a szabadidőm jelentős részét ez is tölti ki.

– Hol és mit tanulsz?
– A harkovi Állami Testnevelési Akadémián tanulok edzőnek úszásra és vízilabdára specializálódva. Harmadikos vagyok, még másfél év van hátra. Miután végeztem, még másfél évet szeretnék tanulni, hogy megszerezzem a mesterdiplomát. A háború miatt távoktatás van, online leckék, a vizsgákat pedig a Zoomon keresztül bonyolítják le.

– Mit tudhatunk a családodról?
– A szülővárosomban, Harkovban élnek. Nagyon nehéz ott most a helyzet, mert az elmúlt hetekben heves ágyúzások érték Ukrajnát, azon belül Harkovot. Több fontos helyszínt is találatok értek, így nincs mindennap a szülővárosomban áram, víz vagy éppen kommunikáció. Nagyon aggódom a családomért, de hozzám hasonlóan ők is szeretik a szülőföldjüket, Harkovot, és nem akarják elhagyni az otthonukat. Ebben a nehéz időszakban Ukrajnának támogatásra van szüksége, ugyanis a háborúnak még nincs vége. Az ukrán hadsereg mindennap megvédi a hazánkat, miközben civileket érnek támadások. Nagyon szeretném, ha az emberek nem felejtenék el, hogy a háború még tart és továbbra is támogatni és segíteni kell Ukrajna népét.

– A legutóbbi hazai meccsünkön négygólos hátrányból nyertünk. Fontos gólokat lőttél, hogyan emlékszel vissza a Pécs elleni sikerünkre?
– Annak a győzelemnek az egyik kulcsa a mentális erőnk volt. Négygólos hátrányban is a saját játékunkra koncentráltunk, így fordítottunk. Kiváló erőben is vagyunk, ez pedig lehetőséget ad arra, hogy a hajrában is jól vízilabdázzunk.

📸 Vidovics Ferenc

#metalcomszentes #vízilabda #VisegradFund




Forrás