A Honvédelmi Minisztérium által szeptemberben meghirdetett karitatív program immár a célegyenesben van: az MH II. Rákóczi Ferenc 14. Műszaki Ezred katonái összegyűjtötték a hátrányos helyzetű gyermekeknek szánt ajándékokat Szentes iskoláiban, a kiosztással egybekötött programsorozat előtt két nappal, december 11-én.
Az ajándékosztást követően, a kistérségben élő, hátrányos helyzetű gyermekek megsegítése érdekében december 13-án egésznapos rendezvénysorozatot szervez a Honvédelmi Minisztérium Honvédelmi Nevelési Főosztály (HNF) a Magyar Honvédség szentesi alakulatával, Szentes Város Önkormányzatával és a Tóth József Színház és Vigadóval együttműködve. A felhívás hatására kilenc iskolából közel nyolcszáz ajándékdobozt sikerült összegyűjteni a nemes cél érdekében, amelyeket a nagy napig az MH II. Rákóczi Ferenc 14. Műszaki Ezred laktanyájában raktároznak el.
Aranykovács Andrea a szervezésért felelős osztályvezető mellett Farkas László, a Honvéd Sportegyesületek Országos Szövetségének (HOSOSZ) elnöke is meglátogatta az intézményeket az ajándékgyűjtés napján, ugyanis a gimnáziumokban katonasportolók és olimpikonok jóvoltából egy rendkívüli testnevelésórában lehet majd része szerdán a fiataloknak. Az általános iskolások számára az MH Szolnok Légierő Zenekar szolgáltat felejthetetlen élményt Rajzfilmslágerek című előadásával, emellett 2023. december 13-án 14.00 órától a Szentesi Polgármesteri Hivatal dísztermében a civil lakosságnak is lehetősége nyílik egy kötetlen beszélgetésre a katonasportolókkal.
A fórumon részt vesznek:
1. Kondricz Kata őrmester, vívás: Junior világbajnokság III. hely, Tokiói olimpia VII. hely csapatban
2. Lupkovics Dóra őrmester, vívás: Ifjúsági Olimpia III. hely
3. Patakfalvy Luca tizedes, taekwondo: Európa-bajnokság III. hely, Európa Játékok III. hely
4. Balaska Márk őrmester, kajak: világ- és Európa-bajnok
5. Birkás Balázs szakaszvezető, kajak: világ- és Európa-bajnok
6. Guzi Blanka szakaszvezető, öttusa: világbajnokság II. hely csapatban, Európa-bajnokság II. hely egyéni
7. Alekszejev Taramara szakaszvezető, öttusa: világ- és Európa-bajnok csapatban
8. Horváth Karolina tizedes, triatlon: U23 világbajnokság V. hely mix váltó, EYOF II. hely mix váltó
9. Lőrincz Viktor törzsőrmester, birkózás: Tokiói olimpia II. hely, Európa-bajnokság I. hely, világbajnokság II. hely
10. Krizsán Szabolcs százados, judo: Európa-bajnokság III. hely
A jótékonykodás helyszíne nem véletlen; a programban részt vesz a Honvéd Kadét Program révén a Honvédelmi Minisztériummal szoros kapcsolatot ápoló két intézmény, a Diana Fegyvertechnikai Technikum és Kollégium, illetve a HSZC Szentesi Zsoldos Ferenc Technikum is.
www.szentesimozaik.hu
Hírek|29