Kezdőlap Hírek A szegedi egyetemhez került a szentesi kórház…

A szegedi egyetemhez került a szentesi kórház…

746

Július elsejétől a Szegedi Tudományegyetem részeként működik tovább a szentesi kórház. Az integráció célja a betegellátás biztonságának és színvonalának emelése. Az együttműködésnek köszönhetően 2023 őszén újra nyithat a szülészeti osztály.

Az országgyűlés 2023 májusában fogadta el az egyes egészségügyi, egészségbiztosítási és gyógyszerészeti tárgyú törvények módosítását. Ennek értelmében július elsejétől a szentesi Csongrád-Csanád Megyei Dr. Bugyi István Kórház a Szegedi Tudományegyetemhez került, és Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Dr. Bugyi István Szentesi Multidiszciplináris Centrum néven működik tovább.

Az integráció kapcsán szervezett sajtóeseményen Prof. Dr. Rovó László, a szegedi egyetem rektora azt hangsúlyozta, hogy a szegedi orvoskar elődjének alapításakor célként határozták meg, hogy a megye számára egy hármas és négyes szintű egészségügyi ellátást biztosítson, ám ez a funkció az utóbbi években újra értékelődött.

– Az integráció hatékonyságnövelő lépés, annak érdekében, hogy a vármegye egészségügyi ellátása egységes koordináció alapján működjön. Az együttműködésnek köszönhetően lehetőség nyílik a jelenlegi problémák racionális megoldására – mondta. Hozzátette azt is, hogy az SZTE, mint az ország egyik legjobb egészségügyi ellátó intézménye komoly feladatot vállalt magára, amelyet együttműködésben a szentesi szakemberekkel a lehető legjobban fog megoldani.

– A mai nap fontos állomás a térség egészségügyi ellátásának történetében. Az új együttműködés, struktúra és név biztonságot jelent. Ezzel egy olyan hajóra szálltunk fel, ami stabil, így a kórház küszöbét átlépő betegek biztonságban érezhetik magukat. Az integráció több lehetőséget ad a minél magasabb szakmai munkára, ami biztos gyógyulást jelent a betegeknek is – emelte ki Farkas Sándor országgyűlési képviselő. Hangsúlyozta azt is, hogy a tervek szerint szeptembertől újra indulhat a szülészeti osztály.

– Nagy megtiszteltetés, nagy kihívás és komoly feladat előtt állunk. A szentesi kórház másfél évszázados történetében nem példátlan az ilyen jellegű kihívás, hiszen számos szervezeti átalakuláson ment át az intézmény. 1903-ban a város a kórházat átadta a megyének, azért, hogy emeljék az ellátás színvonalát, javítsák a forrásokhoz való hozzáférést és szolgálják a szakmaiságot – fogalmazott Prof. Dr. Lengyel Csaba, az SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ elnöke, majd hozzátette, hogy a 2023-as integráció egy újabb kihívás. Az új szerkezeti struktúra vázát a Covid pandémia idején alakították ki a régió intézményei, erre építve tudják most megvalósítani az integrációt és a közös célokat.

– A cél az, hogy segítsünk a betegellátásban, biztosítsuk annak biztonságát, és növeljük a színvonalát. Jelen átalakulás, ugyanúgy, mint az 1903-as folyamat a szentesi polgárok, a város és régiója betegeinek érdekét szolgálják – mondta.

Sümegi Viktória, az SZTE SZAKK Dr. Bugyi István Szentesi Multidiszciplináris Centrum vezetője azt emelte ki, hogy az elmúlt időszakban számos területen működtek együtt a szegedi és szentesi szakemberek a megye betegeinek és az ellátás biztonságának érdekében.

– Amikor készültünk az integrációra, az egyik legfontosabb érzés, ami hatalmába kerítette az az elhivatottság volt. Ami mozgatórugója ennek a centrumnak és amire szilárd alapokat lehet építeni. Bízom abban, hogy amikor visszatekintünk majd a kezdeti lépésekre, akkor megállapíthatjuk, hogy ez az elhivatottság valóban eredményt hozott a munkánk során – hangsúlyozta.

– Az 1903-as változások során is a remény és a biztonság keresése volt a legfontosabb szempont az akkori döntéshozók előtt. Nemcsak a reményünket fejezzük ki a szegedi egyetem felé, hogy segítsenek a szentesi centrumnak, hanem ehhez minden segítségünket is megadjuk. Az együttműködés a koronavírus-járvány idején is töretlen volt, segítették egymást az intézmények és a kollégák is, hogy minél hamarabb túl legyünk azon az időszakon. Közös érdekünk, hogy jól működjön az ellátás és fejlődjön – mondta Szabó Zoltán polgármester.

A szentesi kórház történetét felelevenítve Dr. Papp Zoltán főorvos elmondta, hogy a városban 1834-től válik közüggyé, hogy kórházat kell létesíteni, majd ez az ügy az 1873-as kolerajárvány után válik valóra, amikor Pollák Sándor létrehozza a 10 ágyas egészségügyi intézményt. 1881-ben közadakozásból 24 ágyas kórház épült, majd 1903-ban újabb épületet adtak át, amelyben a sebészet, a belgyógyászat, a szülészet, a nőgyógyászat, a gyerekgyógyászat, a neurológia és a fertőző osztály kapott helyet. 1912-ben a város megveszi a jelenlegi kórház területét ezzel megalapozva a Bugyi István kórházat. Az intézmény névadója 1931-től lesz a kórház főorvosa, majd 1933-tól főigazgatója is. Munkája során új pavilonokat és kiszolgáló egységeket épített, japánkertet hozott létre, a kórházat szellemi műhellyé alakította. – Bízom benne, hogy a 440 éves múltra visszatekintő szegedi egyetem partnerként tekint majd a szentesi kórházra, és ugyanolyan szeretettel, tisztelettel és alázattal kezelik majd az itt lévő betegeket, mint ahogyan mi már tesszük azt évtizedek óta. Bízom abban is, hogy a fúzió mindenki számára hasznos lesz, de legfőképpen a betegek számára, hisz ezért dolgozunk – zárta beszédét.

A kórház múltját említette több felszólaló így csatoltunk a cikkhez archív fotókat az 1908-1938-as évekből, amikor még csendőr vigyázta, hogy a kórház előtt elhajtók csendesen közlekedjenek, valamint a sokat emlegetett japán kertről.

www.szentesimozaik.hu
Hírek|29








Forrás