Kezdőlap Kultúra és szórakozás Szentesi Művelődési Központ Új multifunkcionális közösségi tér a Petőfi utcán…

Új multifunkcionális közösségi tér a Petőfi utcán…

78

2023. március 13-án, hétfőn átadták a Szentesi Művelődési Központ által működtetett, a Szentes Városi Szolgáltató Kft. által elnyert TOP-7.1.1-16-H-ERFA-2019-00070 azonosítószámú „Multifunkciós közösségi terek kialakítása Szentesen” című pályázatból létrejött új közösségi teret.

Szabó Zoltán polgármester az átadó ünnepség elején ismertette, hogy ennek a pályázatnak köszönhetően, nem csak ez a közösségi tér került kialakításra, hanem az Ifjúsági Házat is sikerült a távhőhálózatra csatlakoztatni. A közel 200 négyzetméteres új termet pedig a Jövőnkért Néptáncegyüttes vette birtokba, amely nem csak próbaterem, hanem bármilyen közösségi rendezvénynek tud helyet biztosítani.

– A művészeti iskolán belül egy belső gazdasági átszervezés miatt megszűnt az állandó próbatermünk, ezért hálásak vagyunk az önkormányzatnak, hogy megkaptuk ezt a termet. Sok munkánk volt vele, de folyamatosan próbáljuk belakni a termet – mondta Bagi Ferenc, a Jövőnkért Néptáncegyüttes művészeti vezetője.

– Egy helyi közösség éke lehet az aktív kultúra, hagyományőrzés jelenléte alkotó fiatalok vezetésével. A közösség felelőssége is, hogy segítse, támogassa ezeket a kezdeményezéseket. Tisztelet a generációknak, tisztelet egymás iránt, csak ebben rejlik értelmes jövő! – fogalmazott azt átadó ünnepség végén Keller Rita a Jövőnkért Alapfokú Művészeti Iskola vezetője.

www.szentesimozaik.hu
Hírek|29








Forrás