Bár a jellemző tendencia az inkább a településről való elköltözés, azért az utóbbi időben egyre többen térnek, vissza Szentesre. Közéjük tartozik Dr. Molnár Anett is, aki férjével és kislányával költözött a szegedi és budapesti évek után haza.
2023. február 1-én a Városi Könyvtárban megtartott Alzheimer Café előadóját köszöntötte Szabó Zoltán Ferenc polgármester, aki elmondta, hogy nagyon fontos, hogy minél nagyobb ismeretekre tegyenek szert a fiatalok és ha ezért el is kell utazniuk akkor tegyék meg, de amint tudnak térjenek vissza és hozzák magokkal haza mindazt a tudást, amit megszereztek.
Dr. Molnár Anett ügyvédnő neve ismerős lehet, mert hosszú évekig a szentesi női vízilabdacsapatnak oszlopos tagja volt. Ma már egyéni ügyvéd, közbeszerzési szakértő. 2008-ban a Szegedi Tudományegyetem Állam-és Jogtudományi Karán summa cum laude minősítéssel végzett. 2011: jogi szakvizsga: jó minősítés. 2015: Pázmány Péter Katolikus Egyetem: Angol nyelvű Európa-jogi szakjogász képzés: jeles minősítés. 2017: közbeszerzési referens: jeles minősítés.
Korábbi munkahelyei között megtalálható az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium (későbbi Belügyminisztérium), valamint Vidékfejlesztési Minisztériumban és az Állami Számvevőszéknél is dolgozott.
Dr. Molnár Anett, aki férjével és kislányával költözött vissza Szentesre elárulta, hogy kisgyermekkel egy kisvárosban sokkal egyszerűbb élni, mert egy ilyen közegben az emberek empatikusabbak, könnyebb a gyermeknevelés és tágabban vett család közelsége még nagyobb biztonságot jelent.
www.szentesimozaik.hu
Hírek|29