Az egészségügyi törvény tervezett majd később törvény tartalmazza az orvosi ügyeletek kérdését. Ez többször, több körön keresztül a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége által is rendezett fórumokon is felmerült. Minden település jelezte, hogy a központi orvosi ügyeleti ellátásnak finanszírozását egyre nehezebben vagy nem tudja vállalni – mondta Szabó Zoltán Ferenc polgármester a 2023. január 11-én megtartott sajtótájékoztatón.

Hadd nyugtassam meg a szentesieket, de akár környékünkön élő embereket, mert a térségben lévő polgármesterek is csatlakoztak ahhoz, hogy 2023 január 1-től tovább működik a központi orvosi ügyelet itt Szentesen. Tavaly 1,9 millió forintot fizetünk ezért a szolgáltatásért havonta idén már 3,6 millió forintot fizetünk. Az új egészségügyi törvényben az van benne, hogy OMSZ átveszi ezt.

– Nekünk azért nagy szívfájdalom maga az ügy, mert mi az OMSZ-el voltunk szerződve anno. Akkor két-három millió forintba került összesen évente ez az ellátási mód ebből mentünk át abba, hogy 1,9 majd most 3,6 millió Ft havonta ez a szolgáltatás.

– 2023. június 30-ig kötöttünk a céggel szerződést (aki ellátotta eddig is ezt a feladatot) azért, mert ez az átszervezés nem lesz olyan gyors, hogy egyik napról a másikra megvalósuljon és azon vagyunk és azon dolgozunk a környező települések polgármestereivel, hogy 2023. július 1-től az OMSZ ezt a feladatot zökkenő mentesen tudja átvenni.

www.szentesimozaik.hu
Hírek|29





Forrás

Előző cikkMég lehet jelentkezni! Ingyenes képzés rugalmas időbeosztással!…
Következő cikkRövid pihenő után szerdán a Szolnok otthonában folytatódik az OB1-es pontvadásza…