Szombaton újabb nívós koncertre várja az élőzene híveit a Hangversenyközpont, az intézmény vendége ezúttal a Hajdu Klára Quartet.
Tavasszal jelentette meg legújabb nagylemezét a Hajdu Klára Quartet. A hazai jazz-zenei élet egyik kiemelkedő énekesnője a Hangversenyközpont meghívására november 26-án Szentesre is elhozza a ’Fúvom az énekem’ című korongot sőt, az albumon közreműködő Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas klarinétos, szaxofonos, Borbély Mihály is színpadra lép majd a zeneiskola Hangversenytermében.
A ’Fúvom az énekem’ csodás népdalaink válogatása, átdolgozása, melyet Hajdu Klára, Szakonyi Milán, Cseke Gábor és Balázs József tettek egyszerre tradicionálissá, mégis 21. századian frissé. Az énekesnőtől sosem állt messze a népzenei műfaj, a Balázs Elemér Group „Magyar népdalok” című lemezén is közreműködött, mindemellett pedig gyermekkora óta rajongója a magyar népzenének. Ez mind észrevehető is a lemezen, amin összesen kilenc nóta kapott helyet, melyek egytől egyig varázslatosan szólalnak meg a Hajdu Klára Quartet és Borbély Mihály előadásában.
A lenyűgöző élményt november 26-án, szombaton a szentesi közönség is átélheti és átérezheti majd, hiszen a formáció a Hangversenyközpont meghívására ad koncertet 19 órától a Lajtha László AMI hangversenytermében. Jegyeket a jegy.hu online rendszerében, valamint a Hangversenyközpontban és a Művelődési Központban válthatnak az érdeklődők.
#szentesielet #tajekozottnaklennijo #varosihetilap #szentes
www.szentesielet.hu
45. szám
Kultúra|39