Vereséggel zártuk az alapszakaszt itthon a Honvéd ellen, de riválisunk, a Debrecen is a Ferencváros ellen, így az egymás elleni összevetés alapján mi zártunk osztályozós helyen a tabellán.

Metalcom Szentes–Honvéd 4–12 (1–4, 1–1, 0–2, 2–5)
E.ON férfi vízilabda OB I., 26. forduló. Szentes, Dr. Rébeli-Szabó József Sportuszoda. Vezette: Csizmadia, Petik.
Metalcom Szentes: Meixner – Kókai, Pellei K. 2, Chilkó 1, Hegedűs, Pellei F., Takács J. Csere: Kovács K. (kapus), Mátyók 1, Kürti-Szabó M., Bozó, Garancsy, Hornyák, Somogyi. Vezetőedző: Szilágyi Péter.
Honvéd: Decker A. – Kiss B. 2, Ekler 1, Hosnyánszky 2, Simon, Decker Á., Sugár 1. Csere: Farkas D. (kapus), Kevi, Gregor 1, Hessels 2, Fejős, Molnár G. 2, Manhercz Á. 1. Vezetőedző: Szivós Márton
Gól – emberelőnyből: 4/1, ill. 7/1.
Ötméteresből: -, ill. 3/3.
Kipontozódott: Kókai.

Nyilatkozat:
Szilágyi Péter: – Az elmúlt hét fordulót figyelembe véve a leggyengébb teljesítményt nyújtottuk, mert nem tudtuk lereagálni a Honvéd szoros emberfogását és a zónavédekezés elleni támadásokat, emiatt gólszegény mérkőzést játszottunk. Bíztam benne, eredményesebb mérkőzéssel köszön el az OB I.-től Somogyi Balázs. Látszott, hogy a vendégek lendületben vannak, mi pedig megelégedtünk azzal, hogy a Ferencváros nyert Debrecenben és így az osztályozós helyünk nem volt veszélyben. Ezen el kell gondolkodniuk azoknak, akiknek komoly feladatuk van még a kilenc-tíz hét múlva esedékes osztályozón.

Összefoglaló:
Nem sikerült győzelemmel búcsúznunk az OB I.-es alapszakasztól. Minimális célkitűzésünket viszont elértük, osztályozós helyen végeztünk a bajnoki tabellán. Ennek köszönhetően az OB I./B ezüstérmesével játszunk majd az első osztályú tagságért. Mivel a másodosztályú alapszakasz május 28-án fejeződik be, így több egy hónapig tétmeccsek nélkül maradunk.

Archív fotó: Vidovics Ferenc

#metalcomszentes #honvéd #budapest #szentes #vízilabda #magyarbajnokság #tippmix #hajráSzentes




Forrás

Előző cikkVereséggel zártuk az alapszakaszt…
Következő cikkÉrtékeljük, honnan hova jutottunk…