🤽‍♀️🤽‍♂️

Felnőtt csapataink a férfi és női OB I.-ben is utolsó alapszakasz-mérkőzésüket játsszák szombaton, ráadásul hazai környezetben. ⏰ 16 és 18 órától is ingyenes lesz a belépés a Dr. Rébeli-Szabó József Sportuszodába.

Akárcsak az elmúlt találkozóinkra, a szombatiakra is ingyenes lesz a belépés. Emiatt arra kérjük szurkolóinkat, hogy a jegy árával támogassák jótékonysági kezdeményezésünket, amelyet az ukrán U19-es vízilabda-válogatott számára indítottuk el. Az adományokat a csapat hétvégi étkeztetésére fordítjuk majd.

Szombaton 16 órakor egy rangadóval indítjuk a napot. A női vízilabda OB I. alapszakaszának záró, 18. fordulójában azt az Egert látjuk vendégül, amely majd az 5–6. helyért folyó rájátszásban is az ellenfelünk lesz.

Bármilyen eredmény is születik, az a tabellán elfoglalt pozíciókat nem befolyásolja. A hevesiek 28 ponttal az ötödik helyen állnak, míg a Valdor Szentes 21-gyel a hatodik. A rájátszás az egyik fél második győzelméig tart majd.

18 órától pedig jön férficsapatunk, a Metalcom Szentes utolsó alapszakaszmeccse. A Honvéd érkezik hozzánk. A tét a bennmaradás, a kezdésre viszont már tudni fogjuk, a Debrecen mennyi ponttal zár. Amennyiben pontegyenlőség lesz, mi játszhatunk a bennmaradásért az OB I./B ezüstérmesével.

Kilenc ponttal várjuk az utolsó összecsapást. A Honvéd számára tét nélküli lesz a meccs, mivel hiába érik be a BVSC-t, a Kemény-csapat az egymás elleni összevetésben egy góllal jobban áll.

📸 Vidovics Ferenc

#valdor #szentes #metalcomszentes #eger #honvéd #budapest #vízilabda #magyarbajnokság #tippmix #hajráSzentes





Forrás

Előző cikkSebők Tamás #ZeneVilágZene #ZeneVilágZeneGraffiti #HangversenyközpontSzentes #k…
Következő cikkMegjelent a Szentesi Élet legújabb lapszáma, e heti Szentesi Hősünk a művelődési…