Tisztelt Szentesiek, kedves segíteni szándékozók, Önökhöz/Hozzátok fordulok most, Magyarország határain innen és túlra is!

Nagyon sokan jelezték felajánlásukat, segítségüket, munkájukat, járműveiket, munkagépeket, állagmegóvási alapanyagokat és sok egyéb mást a Szentesi Önkormányzat irányába, a Dr. Papp László Városi Sportcsarnoknál történt sajnálatos tűzeset kapcsán, melyért mindenkinek előre is nagy tisztelet és hálás köszönet.

A felajánlott segítséget, vállalkozásokat, magánszemélyeket, kisebb-nagyobb baráti társaságokat, járműveket, alapanyagokat, egy-egy ötletet, egyszóval mindent, amivel szívesen segítenének, természetesen egy helyre kell gyűjtenünk, és majd párosítani, koordinálni a ma még nem pontosan látható feladatokkal.

Az átláthatóság és kezelhetőség érdekében tisztelettel kérek minden segíteni szándékozót, hogy felajánlásaikat a titkarsag@szentes.hu e-mail címen szíveskedjenek jelezni. Fontos, hogy a levélben fel legyen tüntetve a segítséget nyújtó személy, személyek, vállalkozások neve, csapatok létszáma, elérhetősége, de legalább egy kontaktszemély mobiltelefonszáma, melyen későbbiekben tudjuk tartani a kapcsolatot.

Fontos továbbá azt is tudnunk, hogy ki, milyen segítséget tud biztosítani (munkaerő, jármű, munkagép, alapanyag, stb.), ezért kérném, hogy ezt is szíveskedjenek néhány mondatban leírni.
Aki anyagi segítséget tud és szeretne nyújtani a mielőbbi helyreállítás érdekében, az alábbi számlaszámon teheti meg:

SZÁMLA/ KEDVEZMÉNYEZETT MEGNEVEZÉSE:
SPORTCSARNOK HELYREÁLLÍTÁSÁÉRT

SZÁMLASZÁM: 11735043-15 726920-05980000

IBAN: HU411173 5043 1572 6920 0598 0000 (külföldről történő utalás esetén)

Szabó Zoltán Ferenc polgármester
——————————————————
Hírek|29
Önkormányzati hírek|30
www.szentesimozaik.hu




Forrás

Előző cikkSporttörténeti kiállítással segíti a leégett szentesi sportcsarnok helyreállítás…
Következő cikkSporttörténeti kiállítással segíti a leégett szentesi sportcsarnok helyreállítás…