Kezdőlap Szentesi VK Nagy vízi csata a Kaposvár ellen…

Nagy vízi csata a Kaposvár ellen…

51


🤽‍♂️

A férfi vízilabda OB I. nyolcadik fordulójában a Kaposvár érkezik Szentesre. Játékosunk, Lajkó Márton küzdelmes mérkőzésre számít szombaton 18 órától.

– Szerencsére a BVSC ellen nyertünk és a Szegeden is jól játszottunk egy félidőn át, de mennyire nehéz, hogy az első hat fordulóból ötben az előző idény top öt csapata ellen medencébe ugrani?
– Nagyon, legfőképpen azért, mert azon kell dolgoznunk, hogy ne veszítsük el az önbizalmunkat. Figyelni kell rá, hogy megmaradjon bennünk a tűz és a lelkesedés. Természetesen volt kisebb megingásunk, de a bajnokság lényegi részre most jön számunkra. Úgy kellett dolgoznunk, hogy erre az időszakra megmaradjon a lendületünk.

– A hétvégi fordulót két győzelemmel várjuk.
– A nagyobb vereségeknél talán picit meginogtunk, de a BVSC legyőzése óriási eredmény, éppen emiatt nem volt sikertelen az OB I. első hat mérkőzése sem. A Debrecen ellen úgy készültünk, hogy mindenképpen nyernünk kell. Tisztában voltunk vele, hogy egy ilyen győzelem a legnehezebb olykor, de nagyon örültünk a három pontnak. Érződött a tűz a csapaton, ennek köszönhetően az elejétől mi vezettünk.

– Az egész őszünket jellemezte, hogy sérülések nehezítették a mindennapjaitokat.
– Igen, ráadásul ez még mindig így van, továbbra sem teljes a keretünk. Ez is megnehezíti a dolgunkat, egy plusz nehezítő faktor, de azért dolgozunk, hogy az aktuális összeálításunkban kihozzuk magunkból a legjobbat.

– Szombaton 18 órára a Kaposvár érkezik Szentesre. Mit kell róluk tudni?
– A Kaposvár egy masszív és erős csapat. Sokkal nehezebb mérkőzésre számítok most, mint a Debrecen ellen. Erős fizikumú a somogyi együttes, egy nagy vízi csatára készülünk ellenük.

– Két győzelme van eddig a KVK-nak. Otthon nyertek a Debrecen és a Szeged ellen, a legutóbbi körben ráadásul háromgólos hátrányból álltak fel megyei riválisunk ellen.
– Ez is mutatja, hogy a középmezőnyben annyira kiegyenlítettek az erőviszonyok, hogy legtöbbször a napi forma dönt. Jól hozzák a lefordulásaikat, jó lövőik és rutinos játékosaik vannak. Nem szabad megijednünk ellenük, de lebecsülni sem.

📸 Vidovics Ferenc
#metalcomszentes #kaposvár #vízilabda #magyarbajnokság #tippmix #hajráSzentes




Forrás