Kezdőlap Sport Szabadtéri sportok Hatgólos hazai siker…

Hatgólos hazai siker…

163

A megyei I. osztályú labdarúgó bajnokság 11. fordulójának szombati játéknapján klubunk a ContiTECH-Apátfalva SC együttesét látta vendégül. A Kinizsi magabiztos, 6-0-s győzelmet aratott a találkozón, ám vezetőedzőnk korántsem volt maximálisan elégedett.

A mérkőzés első percétől kezdve magához ragadta a kezdeményező szerepet a Kinizsi, amely csaknem 90 percig ki is tartott, folyamatosan rohamozta a vendég kaput a hazai alakulat, ám a számtalan kimaradt lehetőség aggasztotta Bány Tamást, aki így értékelt a lefújást követően.

– Úgy érzem, hogy ha ez a mérkőzés 3 napig tartana, akkor sem lennénk képesek több gólt lőni. Rengeteg lehetőségünk kimaradt, pedig tudtuk, hogy ki lesz ma az ellenfelünk és készültünk belőlük. Tudtuk, hogy be fognak tömörülni, ezért is mondtam, hogy próbáljuk a széleket játszani, de egyszerűen nem sikerült pontosan középre juttatni a labdát, így a vendégek rendre felszabadítottak. Bízom benne, hogy tanulunk ezekből a pontatlanságokból mert a következő fordulóban a SZVSE ellen embert próbáló feladat vár majd ránk.

Szentesi Kinizsi–ContiTech-Apátfalva 6–0 (félidei eredmény: 4-0)
Szentesi Kinizsi: Kotvics-Varga D., Berta E. (Légrádi Zs. 76’), Frank B., Lőrincz B., Prozlik Á., Péter J. (Dovics M. 62’), Locskai Zs. (Bartucz P. 62’), Szarvas J., Piti D. (Lázár D. 76’), Mészáros M., Bertók G. (Sáfár B. 62’)
vezetőedző: Bány Tamás
Gólszerzők: Péter József (6’, 25’), Szarvas József (17’, 11-esből), Sinoros Szabó Sándor (21’- öngól), Lőrincz Bence (51’), Lázár Dávid (86’)

📸 Sebők Tamás








Forrás