Megtörtént a zsűrizése október 4-én a XXVII. Alföldi Fotószalonnak, ami egyben a XLI. Dél-Alföldi Fotószalon is.
A Szentesi Művelődési Központ és a Szentesi Fotókör ebben az évben is meghirdette a hagyományos fotópályázatát és fotókiállítását, a XXVII. ALFÖLDI FOTÓSZALONT (XLI. Dél-alföldi Fotószalont). A pályázatra beérkezett 58 szerző 277 alkotása.
Az idei évben kicsit kevesebben pályáztak a felhívásunkra, ez talán a kései pályázati kiírásnak és a pandémiás helyzet miatt megváltozott szokásainknak is köszönhető – mondta újságunknak Nagy István a szentesi fotókör vezetője. – A képeket beküldők viszont nagyon megválogatták, átgondolták a képanyagukat, elég sokan komoly művészi igényű kollekciókban gondolkoztak. Alig volt olyan beküldött képanyag, amiből nem lehetett volna képet falra kirakni. A beküldött alkotásoknál az is érzékelhető volt, hogy mindenki nagyon szelektálta a fotóit a nagyítás, nyomtatás, egyedi eljárás elkészítése előtt. Több órás képértékelő munka után 37 szerző 85 képe került be a kiállítási anyagba.
Illés Barna, Varga Marietta és Vékás Magdolna fotóművészek nagyon keresték a pályamunkákban a gondolatiságot, a mondanivalót és fontos volt a képi megjelenés illeszkedése a képtartalomhoz. A díjak odaítélésekor is teljes konszenzus volt a három zsűritag között, a zsetonos képkiemelésnél véletlenül is nyolc alkotó munkáit jelölték díjazásra, amiből hosszabb beszélgetés után a végeredményt megállapították.
FŐDÍJASOK:
I. díj: Nagy István (Szentes) – Felületeim – 1., 2., 3., 4., 5. (kollekciódíj 5 képre)
II. díj: Istvándi Horváth Bea – Békesség, Hajnal, Kiút, Újjászületés (kollekciódíj 4 képre) (Budapest)
II. díj: Németh Kriszta (Budapest) – Quaranthings VII., IX., XIII., XV. (kollekciódíj 4 képre)
KÜLÖNDÍJASOK:
Maczik Eleonóra (Békéscsaba) – Megállt az idő 1., 2., 3. . (kollekciódíj 3 képre)
Méhész Balázs (Debrecen) – Storm, Champagne, FásKépp I., II., III. . (kollekciódíj 5 képre)
Seres Géza (Debrecen) – Válogatás a természet elemeiből 1., 2., 3. (kollekciódíj 3 képre)
Szabó Maya (Kecskemét) – Műhelylakók I., II., III., IV. (kollekciódíj 4 képre)
Tarjáni Antal (Tatabánya) – Horizontok 1., 2., 5. (kollekciódíj 3 képre)
www.szentesimozaik.hu
Hírek|29