Most ősszel rendezzük meg a XXVII. Alföldi Fotószalont Szentesen (XLI. Dél-Alföldi Fotószalon). Elég régen, még 1995-ben bővítettük ki a régiós fotópályázatunkat az egész Alföld területére, majd 2011-ben pedig az egész országra, hogy területi megkötés nélkül hazánkból bárki, de akár külföldön élő fotósok is tudjanak képet küldeni a minőségi rendezvényünkre. (A vírushelyzet miatt most is vártunk a pályázat kiírásával, eddig úgy értékeltük, hogy a kiállítást idén is meg tudjuk rendezni a szokott módon és figyelni fogjuk a biztonsági előírásokat.)
Nekünk fontos, hogy az Önök eredeti képei kerüljenek a szakértő fotóművész zsűritagok elé, hogy több órán át tartó munkával értékeljék azokat, majd a kiállítást is ezekből a művekből rendezzük meg. Az egész országban már csak néhány olyan fotópályázat van, és ezek egyike az Alföldi Fotószalon, ahol az alkotó által elkészített eredeti fotográfiát lehet megtekinteni a megrendezett tárlaton. Ez a jó minőségű digitálisan laborált, a speciálisan nyomtatott vagy kézműves módon készített képeknél nagyon fontos. A zsűri által a kiállításra beválogatott összes alkotás ki lesz állítva, és a teljes kiállítási anyagból A4-es méretű, jó minőségű nyomtatott katalógust készítünk – melyet minden pályázónak eljuttatunk.
A beérkezett képeket Illés Barna, Varga Marietta és Vékás Magdolna fotóművészek bírálják el
Kérem, küldjék el fotós barátaiknak, ismerőseiknek, klubtársaiknak a felhívásunkat, hogy Ők is értesüljenek a rendezvényünkről, küldjenek pályázati anyagot szeptember 30-ig.
Köszönettel: Nagy István fotóművész – a kiállítás szervezője, és a Szentesi Fotókör
Részletes pályázati kiírás: http://www.szentesifotokor.hu/palyazatok/alfoldifotoszalon2021.pdf
Letölthető nevezési lap: http://www.szentesifotokor.hu/palyazatok/alfoldinevezesilap2021.doc
Pályázati információk: http://www.szentesifotokor.hu/palyazatok-2/xxvii-alfoldi-fotoszalon-2021