Nem volt egy könnyű menet, de nagyon örülök, hogy itthon tartottuk a három pontot, mert sok problémával küzdünk jelenleg, meghatározó játékosainkra nem számíthattunk. Az egész meccsen a mi akaratunk érvényesült, megérdemelt sikert arattunk – mondta a Metalcom Szentes – BVSC OB I. férfi vízilabda mérkőzést után a hazai csapat vezetőedzője Pellei Csaba.

A vendégek szerezték meg a vezetést, de ezt követően rögtön magunkhoz vettük az irányítást, és egy gól gazdag első negyedet produkálva már 6–3-ra vezettünk.
A második negyedben két-két találat született mindkét oldalon, így a nagyszünetre nem változott semmi, hárommal, 8–5-re vezettünk.

A harmadik negyedben nagy felzárkózásba kezdett a BVSC, két és fél perccel a negyed vége előtt már 8–8 állt az eredményjelzőn. Szerencsére bírtuk mentálisan és erővel is a küzdelmet, így a záró nyolc minutum a 10–8-as előnyünkről indulhatott.

Bő két perc alatt két góllal nyitottunk, így már négygólosra hízott az előnyünk. Ezt a hajrára megfelezte a BVSC, majd a végeredményt hatvan másodperccel a vége előtt Bozó Péter állította be egy sokadjára jól megjátszott emberelőny végén.

Drámai pillanatokban is bővelkedett a meccs pl. egy könyöklés után (ezt jelzi a cím is), de nem törte össze a csapatot.

Metalcom Szentes – BVSC 13–10 (6–3, 2–2, 2–3, 3–2)

www.szentesimozaik.hu
Hírek|29
Vízisportok|23








Forrás

Előző cikkPazar sikerrel kezdtünk itthon a bajnokságban Metalcom Szentes BVSC 13–10 (6–…
Következő cikkA könyvtár jövő heti programjai:…