KÖZÖSSÉGÉPÍTÉS – TANULMÁNYI KIRÁNDULÁS – NEMZETI MŰVELŐDÉSI INTÉZET – SZENTESI MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
🕍🌳🎭
A Nemzeti Művelődési Intézet és az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával színházi előadások látogatására biztosít térítésmentes részvételi lehetőséget és egész napos közösségi programokat. Több megyéből utaztak látogatók szervezett buszokkal.
🕍🌳🎭
Erre a program sorozatra jelentkezett Lantos Anita, a Szentesi Művelődési Központ művelődésszervezője és Virágosné Vida Viktória közművelődési asszisztens, aki a Nemzeti Művelődési Intézet kollégája.
🕍🌳🎭
Munkatársaink 2021. július 5.-én busszal indultak Kápolnásnyékre a „Közösségépítő kultúránk” rendezvénysorozatán belül. Csajághy Lauráról, Vörösmarty Mihály feleségéről elnevezett szabadtéri színpadon adta elő a Komáromi Jókai Színház Arany János Tetemre hívás című előadását. Tóth Tibor, a Komáromi Jókai Színház igazgatója Arany balladáiból és kései lírájából állította össze a darabot. Az előadás nemcsak magyar népzenei motívumokból épül, hanem skót és ír népi dallamok is feltűnnek benne. Különleges hangszereket hallhattak a nézők: skót dudát, sípot, furulyát, akkusztikus gitárt. A zenei és irodalmi élményt követően Vörösmarty Emlékház és Liszt Művészház megtekintése örök élmény maradt. Kollégáink interaktív játékokon tesztelhették verstudásukat. A korhű berendezési tárgyak, az idővonalon bemutatott események 19. századba röpítették a látogatókat.
Az ebédet a Kárpát-medencei Művészeti Népfőiskola Eseményközpontjában fogyasztották el.
Ebéd után a Trianoni kiállítást tekintették meg idegenvezető és kisvideó segítségével, majd Halász-kastély és a park körbejárása következett. A kastélyban van állandó kiállítás és időszaki is, jelenleg a szegedi Móra Ferenc Múzeumból kerültek át festmények, pl. Csók István, Mednyánszky László képei. A kirándulás végére betekintést nyerhettek a látogatók a Nyéki Sörfőzde gyártási folyamatába és kínálatába, lehetőség adódott vásárlásra is.
🕍🌳🎭
A szervező kollégáink folyamatosan segítették a csoportvezető munkáját az adminisztrációban, az ebédjegyek, ajándékok kiosztásában és az időpontok betartásában.
🕍🌳🎭
Köszönjük a lehetőséget a szervezőknek, hogy kulturális és szakmai feltöltődésben részesülhettünk.








Forrás

Előző cikkSZENTES HÁZ NYITVATARTÁSA!…
Következő cikkCsaládi események…