Harmincöt éve él Szentesen, a szerelem hozta hazánkba és városunkba, eddig az orosz törvények miatt nem lehetett kettős állampolgár, június 9-én azonban a Városháza Dísztermében állampolgársági esküt tett, és ezzel magyar állampolgárrá vált Volosin Vlagyimir Petrovics, a Horváth Mihály Gimnázium matematikatanára, FIDE- sakkmester, Szentes kiemelkedő személyisége.

Az állampolgársági eskü szövegét Lászlóné Üveges Erika anyakönyvvezető mondta el, majd Kiss Csaba alpolgármester ismertette a pedagógus életútját. Volosin Vlagyimir Petrovics 1955. június 6-án született Szibériában, a japán-kínai határon, Ushumun településen, amely hosszú ideig lakhelye is volt. Feleségét, Lucza Éva német-francia szakos tanárnőt Moszkvában ismerte meg. Úgy tervezte, hogy a szegedi egyetemen fog tanítani, de nem tudott magyarul, így a gimnáziumban kezdte el a nyelvtanulást, majd három hónap után az akkori igazgató, Bácskai Mihály itt marasztalta. A családon és a tanításon kívül kedves elfoglaltságai a sakk és a tenisz. Lapunknak elmondta, már régóta tervezte a magyar állampolgárság felvételét, de eddig Oroszország nem engedélyezte a kettős állampolgárságot. Két gyermekük van, a fiuk Budapesten él, biomolekuláris és informatikus mérnök, a lányuk Szegeden pszichológiai doktor. A cikket lapunk 3. oldalán találják.

#szentesielet #tajekozottnaklennijo #varosihetilap #szentes
www.szentesielet.hu
24-25. szám
Közélet|32








Forrás

Előző cikkMa új kiállítás nyílik a könyvtárban….
Következő cikkA magyar ifjúsági válogatott nagyon készül az EB-re! Szerbiával játszottak edzőm…