Kezdőlap Szentesi Élet Matkócsik Pálné (1939 – 2021)…

Matkócsik Pálné (1939 – 2021)…

448

A szlovákiai Gúta községben született, a család áttelepítése miatt Pitvaroson nevelkedett, 14 évesen iratkozott be a Szegedi Tanítóképző Intézetbe. Örömmel tanulta választott hivatását. Egy életen át Szentesen tanította és nevelte az alsó tagozatos tanulókat. Ha szükségét látta, hozzáértéssel, jó szóval, tanáccsal segítette a szülőket is. Alig 18 évesen kezdett dolgozni a D-oldali tanyai iskolában. 1960-tól a Berekháti Általános Iskolában folytatta a munkát. A hatvanas évek végétől a Kossuth Téri Általános Iskolában oktatott, majd 1984-től az akkor felépült Klauzál Gábor Általános Iskola tantestületének alapító tagjaként vállalta, hogy az új épület valóban oktatási, nevelési intézménnyé válhasson.
A gyerekek iránt érzett szeretet, a nevelő munkába vetett hit, az igényesség, az új iránti érdeklődés jellemezte minden munkahelyén. Az új iskolában a sokéves tapasztalata sokat segített. Megtanította szeretni a matematikát még a nehezebben tanuló diákoknak is. Nagyon szerették a gyerekek, a szülők és kollégái is. Sok tanítványa felnőtt fejjel is tartotta vele a kapcsolatot. A rideg falakból otthonos termeket varázsolt, irányításával jó osztályközösségek alakultak ki. Munkáját a rábízott gyermekek jó tanulmányi eredménnyel, szorgalommal, szeretettel ismerték el. Tanácsaival, kiváló ötleteivel szívesen
segítette a fiatalabb kollégák munkáját. A tantestület szeretett, elismert tagja volt nyugdíjazásáig. Ekkor miniszteri kitüntetésben részesült: Pedagógus Szolgálati Emlékérmet kapott. Így emlékszünk Rá, Gizike tanító nénire.

Oltyán Lajos




Forrás