A HSZC Szentesi Boros Sámuel Technikum minden év március elején felvételi elbeszélgetésre/tájékoztatóra hívja be az intézménybe jelentkező általános iskolás diákokat és szüleiket.
Ebben a tanévben a járványügyi eljárásrendnek megfelelően nem személyes találkozás formájában tartottuk meg rendezvényünket, hanem az online tér segítségével „találkoztunk” az iskolát választókkal.
2021. március 17-én az esti órákban a három ágazati képzés iránt érdeklődők három különböző időpontban vehetettek részt a felvételi tájékoztatón. Egy linket küldtünk minden diáknak e-mailben, melynek segítségével csatlakozhatott a rendezvényhez a megadott időpontban.
A felvételi tájékoztatón először Somosné Puskás Krisztina igazgató köszöntötte az esemény résztevőit, aki ezután néhány, a felvételivel kapcsolatos fontos információra, dátumra hívta fel a figyelmet. Ezt követően az adott osztály leendő osztályfőnöke szólt a diákjaihoz. Rövid bemutatkozása után ismertette az osztály közösségi tevékenységére, valamint programjaira vonatkozó elképzeléseit, majd az adott ágazat szakmai képzésében szerepet vállaló oktató foglalta össze az adott szakma legfontosabb jellemzőit, illetve az itt szerzett szakmával a továbblépés lehetőségeit.
A rendezvény során a résztvevőknek lehetőségük volt kérdéseket feltenni írásban és szóban egyaránt.
Az iskola igazgatója a következőkben foglalta össze a tapasztalatokat:
Az online felvételi tájékoztató sikeresen lezajlott, hiszen a résztvevők száma osztályonként elérte az 58 főt. Ez a forma lehetővé tette, hogy az érdeklődők akár mindhárom tájékoztatón is „megjelenjenek”. Így tudtunk a leghatékonyabban segítséget nyújtani az általános iskolás diákoknak és szüleiknek. Bízom abban, hogy a rendezvényünkön jelenlévő diákokat júniusban, a beiratkozás alkalmával ismételten üdvözölhetem.
Sikeres középiskolás éveket kívánok minden általános iskolás diáknak!
www.szentesimozaik.hu
Hírek|29
Oktatás, tanulmányi hírek|36