Lakos József halálának 75. évfordulója alkalmából Farkas Sándor országgyűlési képviselő, miniszterhelyettes és a Fidesz Magyar Polgári Szövetség szentesi frakciója megkoszorúzták a volt rendőrkapitány emléktábláját március 7-én a Szentesi Rendőrkapitányságnál.

Lakos József 1913-ban született Szentesen. 1939-be került a rendőrség állományába, majd 1944-ben Szentes rendőrkapitánya lett. 1945 március 7-én a kommunista R-gárda tagjai brutálisan meggyilkolták a városi kórházban. Az elkövetők közkegyelmet kaptak – annak ellenére, hogy a gyilkosság jelentékeny belpolitikai vihart kavart. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában lévő dokumentumokból világosan kitűnik, hogy a gyilkosságot az egykori kommunista képviselő, Dadi Imre parancsára hajtották végre, és a merényletről a rendőrök is tudtak. A történet – bár krimibe illik – jól tükrözi hazánk 20. századi történetét.
A Lakos-gyilkosság címmel Barta László egykori levéltárigazgató és Virágos István írtak könyvet 1992-ben.

Lakos József tiszteletére 2016. március 7-én domborművet állítottak a rendőrség bejáratánál. A bronz domborművet Lantos Györgyi szobrászművész készítette.
Forrás: szenteskincsei.gportal.hu
#szentesielet #tajekozottnaklennijo #varosihetilap #szentes
www.szentesielet.hu
Közélet|32








Forrás

Előző cikkLakossági tájékoztató az új környezetvédelmi helyi rendeletről…
Következő cikkEdzésben a fiatalság……….