2021. február 16-án sajtótájékoztató keretében ismertette a Szentesi Művelődési Központ, hogy az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő felé benyújtott pályázata pozitív elbírálást kapott, így a Művelődési Központ és a hozzá tartozó Hangversenyközpont fénytechnikája fejleszthetővé vált. A ZPT-B-2020-0053 azonosító számú pályázat keretében min. 50 fő és maximum 500 fő férőhely közötti koncerthelyszínek létesítmény-üzemeltetésének és fejlesztésének támogatására 6,9 millió forintot nyert az intézmény.
A Művelődési és Ifjúsági Házban megtartott sajtótájékoztatón Szabó Zoltán Ferenc polgármester elmondta, hogy nehéz idők járnak a kultúra terén működő intézményekre, de ez a fejlesztés hatalmas minőségi előrelépés. Kertész Ákos a Hangversenyközpont vezetője is örömét fejezte ki a beszerzett fénytechnikai eszközökkel kapcsolatban, mert a hangtechnikájuk tökéletesen megfelel mindannak, amelyre vállalkoznak, de a látványt ezekkel az intelligens lámpákkal tudják megvalósítani.
Vecseri Lilla mb. intézményvezetőtől megtudtuk, hogy a pályázat legfőbb kritériuma, hogy 2021. június 30-ig 12 db zenei eseményt kell megvalósítanunk. A szakmai megvalósítás időszaka 2020. március 15-2021. június 30., így már a tavalyi évben is volt olyan rendezvény, melyet a pályázatba be tudtak illeszteni. Az idei év még bizonytalan, a tervek megvannak, mely zenés események kerülnének bele a pályázatba, de a Koronavírus-járvány miatt biztos dátumokat még nem tudunk mondani.
www.szentesimozaik.hu
Hírek|29