Február 4-én reggel 7 órakor elkezdődött az idős emberek koronavírus elleni védőoltása a Rendelőintézet földszintjén, a 8-as oltópontján. Három nap alatt 216 főnek adják be a vakcinát, akik regisztráltak az oltásra. A részletekről dr. Földesi Irén főorvos nyilatkozott lapunknak.

A Csongrád-Csanád Megyei Dr. Bugyi István Kórházban január 6-án kezdődött el az ütemezett védőoltások beadása a Vérellátó állomáson. Első körben az egészségügyi dolgozók vették fel, ezt követően a szociális és idősotthonokban lakók és dolgozók. Közel 1500 oltást végeztek az elmúlt négy hét alatt. A főorvos a lakossági szűréssel kapcsolatban elmondta, hogy a sorban következők a 80 év felettiek, akik az életkoruknál fogva veszélyeztetettebb korcsoport, őket jelölte ki az Operatív Törzs, illetve a Védelmi Bizottság. Egy óra alatt hat idős embert terveznek beoltani, amelyben a megfigyelési idő is benne van. Az oltóponton, csak Pfizer oltóanyag van, de a városban három családorvos kapott 10-10 adag Moderna-vakcinát. A főorvos hangsúlyozta, hogy inkább 15 perccel korábban érkezzenek a páciensek. A lakcímkártyát, személyi igazolványt és TAJ kártyát is feltétlenül hozzák magukkal. Ha a tömeges oltás elindul, összesen 10 oltópontja lesz a kórháznak, nagyon meg kell nézni, hogy ki, melyikre kapja az értesítést – hívta fel a figyelmet dr. Földesi Irén, aki hozzátette, hogy a tömeges oltást hétvégén végzik.
#szentesielet #tajekozottnaklennijo #varosihetilap #szentes
www.szentesielet.hu
5. szám
Közélet|32
Egészségügy|38






Forrás

Előző cikkSzemezgetés új könyveinkből. A fotók mellett rövid tartalmat is olvashatnak. Ame…
Következő cikkElkezdődött az idősek oltása Szentesen is…