Sajnos a Hungerit-Szentesi VK női vízilabdacsapatát is utolérte a koronavírus-járvány, az elmúlt időszakban hat játékosunk produkált pozitív koronavírus-tesztet. Mindezek ellenére azonban úgy látszik, a BVSC, a III. Kerületi TVE és a Szeged elleni bajnoki mérkőzéseinket sem halaszthatjuk el.
Nehéz helyzetbe került klubunk OB I.-es női csapata, miután hat felnőtt játékosunk fertőződött meg a koronavírussal. Miután pozitív mintát produkáltak, minimum négy, de inkább hat-nyolc hétig nem számíthatunk vízilabdázóinkra, akik felnőtt csapatunk alappillérei. Mind mennyiségben, mind pedig minőségben erősen csökkentek a variációs lehetőségei Matajsz Márk vezetőedzőnek ezzel, mivel amennyiben ebben a helyzetben tétmérkőzést kell játszanunk – és úgy tűnik kell, nem is egyet –, akkor gyermek, serdülő és ifjúsági korú lányokkal kell feltöltenünk a felnőtt keretünket.
Klubunk kérvényezte az ellenfeleknél és a Magyar Vízilabda-szövetségnél (MVLSZ), hogy későbbi időpontban rendezzük meg a fent említett találkozókat, amelyekbe a felek nem mentek bele.
Az őszi idény felnőtt női csapatunk számára véget ért, mivel novemberben biztosan nem áll majd rendelkezésünkre hat koronavírussal megfertőződött játékos. Jelen állás szerint egy 15,7 átlag életkorú kerettel tudunk majd felállni a BVSC és a megyei rivális Szeged ellen. Ezek a mérkőzések jó felkészülést teremtenek majd az ifjúsági és serdülő bajnokságra, hiszen ott a Szentesi Vízilabda Klub éremkért küzd.
Szombaton a Szentesi VK hozzájárulásával elmarad a Szegedi VE–Metalcom Szentes megyei rangadó a férfi OB I.-ben a szegediek csoportos megbetegedése miatt. Jobbulást kívánunk nekik! Jövő szombaton viszont megrendezik a Szeged SZTE–Hungerit-Szentesi VK női OB I.-es mérkőzést annak ellenére, hogy a szentesi csapatnál hat felnőttjátékos fertőződött meg a koronavírussal.
Minden bizonnyal a szentesi utánpótlásműhely újabb tehetségei mutatkozhatnak majd be a felnőtt OB I.-ben, amely nagy öröm számunkra, bár debütálásukat nem egy ilyen sajnálatos helyzetben terveztük, azonban számunkra a játékosok egészsége a legfontosabb, visszatérésüket semmilyen esetben sem szeretnénk sürgetni, ezzel is minimálisra szorítva a szövődmények kockázatát.
Sajnos szombattól minden hazai mérkőzésünket utánpótlás és felnőtt szinten egyaránt zárt kapuk mögött rendezzük meg.
Vigyázzunk egymásra, Hajrá, Szentes!
Fotó: Vidovics Ferenc