2020. október 27-én debütáltak azok az új táblák, melyek a városba érkezőket köszöntik. A régi kék-sárga feliratú táblák annyi kritikát kaptak, és annyira retro érzetet keltettek, mintha 1996-ból maradtak volna kint. A rajta használt betűtípus már a Windows 3.1-ben is benne volt (HBanff True Type)!
A kék táblákat nem tudjuk ki tervezte, de a kritikát látva, ötleteltünk és a városvezetés asztalára letettünk 12 új plakáttervet, melyeket Vidovics Ferenc fotóriporter tervezett – mondta Halupa Eszter a táblák megújításának ötletadója. A tervek közül hármat választottak ki, de több van a tarsolyban – mondta a Szentesi Élet ügyvezetője.
Szabó Zoltán Ferenc polgármester sajtótájékoztatóján elmondta, hogy próbálnak lehetőséget keresni a táblák kivilágítására, így napnyugta után is betölti majd funkcióját.
Mivel a táblákat csak egy pillantásra látja az arra közlekedő, így csak nagyon rövid, jól olvasható feliratban gondolkodhattunk.
A városba három irányból érkezhetnek idelátogatók, így a Szarvas (Kunszentmárton) irányából jövők paprikát és paradicsomot ábrázoló táblával, a Hódmezővásárhely felől érkezők a Megyeháza épületét ábrázoló táblával, a Csongrád irányából érkezők a Szentesi Vízilabda Klub felnőtt férfi csapatát ábrázoló táblával találkozhatnak. A Csongrádi úton lévő táblán Vörös Viktor junior világbajnok, háromszoros magyar bajnok, Magyar Kupa győztes vízilabdázó köszönti a látogatókat.
Az alábbi képeken megtekinthetik a helyszíneken készített képeket, valamint a többi tervet is!
www.szentesimozaik.hu
Hírek|29