Hatalmas taktikai hiba a vendégeknél, X-elt a Szentes
2020. szeptember 3-án 19 óra helyett 19.45-kor kezdődött a metALCOM Szentes-Eger OB I.-es férfi vízilabda-mérkőzés, mert a találkozó játékvezetői az M5-ös autópályán baleset miatt dugóba kerültek így később érkeztek a helyszínre.
Jól indult a találkozó, mert az első gólt mi szereztük, majd a vendégek az első negyed utolsó percében két találattal fordítottak. Ezután végig az eredmény után kellett mennünk és az utolsó negyed utolsó másodperceiben egy gólra feljöttünk az Egerre.
Csak pár másodperc volt hátra, amikor hatalmas taktikai hibát vétettek középpályán. A Szentes mindent megtett, hogy ha lehet az utolsó pillanatban a legjobb pozíciót vegye fel a támadáshoz (fölúsztak), és a labdát a medence közepén lévő szentesi játékos kapta meg, aki előtt két egri játékos volt. Olyan durva szabálytalanságot követett el a szentesi ellen, hogy a játékvezetők kiállították az egyik egri játékost. Mivel gyorsan telnek ilyenkor a másodpercek, azonnal el akartuk végezni a szabaddobást, de nem engedte a másik ellenfél játékos. Inkább bevállalta, hogy őt is kiállítsák.
Csakhogy még mindig volt idő a tovább passzolásra, így a kiállított játékos beleavatkozott a játékos a játékba, de a játékvezetők ezt a cselekedetet büntetővel (5 méteressel) kellett „jutalmazniuk” a szabálykönyv alapján. Na ekkor robbant fel az uszoda, mert megkapta az esélyt a Szentes, hogy kiegyenlítsen. Az utolsó másodpercben elvégzett büntetőt Fülöp Bence értékesítette, így döntetlennel zárult a mérkőzés.
metALCOM Szentes–Eger 7–7 (1–2, 1–2, 2–2, 3–1)
 


Forrás