Kezdőlap Szentesi Élet Interaktív tábort zárt a múzeum…

Interaktív tábort zárt a múzeum…

65

Augusztus második hetében tartotta interaktív természetismereti múzeum- és drámapedagógiai táborát a Koszta József Múzeum. A négy ógörög alapelem: a víz, a tűz, a föld és a levegő, valamint az ökotudatosság tematikájára építette fel az egy hetet a közgyűjtemény. Az augusztus 10-14. között zajló rendezvény többek között kézműves foglalkozásokkal, ismeretterjesztő előadásokkal, fizikai és kémiai kísérletekkel és gyermekpszichológusok bevonásával önismereti feladatokkal is várta az érdeklődő gyerekeket. A kalandokról Traj Adrián táborvezető számolt be az intézmény Facebook oldalán.

„A hétfői ökonapon a Pömpike című bábelőadást nézhették meg a gyermekek, majd több előadás keretében beszélgettünk a Földről, az ökotudatosságról, s az elmúlt hónapok nehézségeiről a pandémiát illetően. Ennek jegyében a ligetben önkéntes szelektív szemétgyűjtésbe kezdtünk. Délután egy drámapedagógus, a Szegedi Gyermekszínház igazgatója tartott izgalmas foglalkozást. A föld napján az egész délelőtt agyagozással telt. Ebéd után mesehallgatással, s egy játékkal telt el a föld fűszereivel, majd a Helóta Biokertészetbe látogattunk el.
A szerdai tűz napjának délelőttjén önismereti foglalkozások és csapatépítő játékok voltak egy gyermekpszichológussal. Délután Interaktív kémiaórák következtek, s a gyerekek izgalmas, tüzes kísérleteket nézhettek a gimnáziumban. A Víz napja ismét bábelőadással indult, Kőmese címmel, majd interaktív kísérleteknek lehettek újra „kéztanúi”. A Vasúttörténeti Múzeumban zártuk a napot. A Levegő napján bábelődást nézhettek meg a gyerekek, melynek Csibés mese volt a címe. A levegő repülő rovajrairól hallhattak egy előadást, vizsgálhatták őket mikroszkóp alatt. Délután a levegő láthatatlan repülőiről, a hangról beszélgettünk, majd megnéztük az Oscar-díjas a Mindenki című magyar rövidfilmet. Sajnos a kialakult vihar miatt a Madármentő Állomás meglátogatása elmaradt, de a fagyikat szerencsére el tudtuk hozni a gyerekeknek. Végül a gyermekekkel felkészültünk egy kis pirotechnikai bemutatóra a szülőknek.”
Képek: Maczelka Lászlóné Rónyai Julianna és Kuklai Árpád
Forrás: Koszta József Múzeum Facebook odlala

#szentesielet #tajekozottnaklennijo #varosihetilap #szentes
www.szentesielet.hu
Kultúra|39
Oktatás|48








Forrás