Kezdőlap Sport Szabadtéri sportok „Van bennünk potenciál” – Megkezdjük a bajnoki pontvadászatot…

„Van bennünk potenciál” – Megkezdjük a bajnoki pontvadászatot…

88

Pénteken a Szent Gellért Fórumban a Szeged 2011 Kft. II. vendégeként kezdjük meg idei megyei I. osztályú bajnoki menetelésünket. A nyári alapozásról, a felkészülési időszakról, valamint az utóbbi két tétmérkőzésről a csapat vezetőedzőjét, Koncz Zsoltot kérdeztük.

– Több felkészülési mérkőzés és két Magyar Kupa tétmeccs után mit mondanál el a csapat eddigi teljesítményéről?

K. Zs. – Ezidáig az a tapasztalatom, hogy az edzőmérkőzések során jobb teljesítményt nyújtottunk, talán ez betudható annak, hogy ezek az összecsapások nem bírtak semmilyen téttel. Ám idővel elkezdődött a Magyar Kupa és úgy érzem, páran megijedtek a lehetőségtől. Kezdetben nagyon jónak tűnt a csapat, de ahogy elkezdődtek a komolyabb összecsapások, a sérülések sem kerültek el bennünket.

– A két hazai kupamérkőzésen több játékos is kényszerű cserére szorult sérülés miatt. Hogy néz ki most a Kinizsi „sérültlistája”?

K. Zs. – Kerepeczki Csaba felgyógyult bokasérüléséből, ő már pályára lép Szegeden. Juhász Csabát megműtötték 2-3 hét kihagyásra kell számítanunk az ő esetében és Vincze Zoltán is operációból lábadozik, ő hamarosan megkezdheti az edzéseket. Varga Albert talp-zúzódással küzd, nála a fájdalomtól függ a visszatérés. Prozlik Ádám sérülése pedig igen komolynak tűnt a legutóbbi összecsapáson, szerencsére Ádi jól van, számíthatok is rá a Szeged ellen.

– Történtek változások az utóbbi időszakban a keretet illetően?

K. Zs. – Antman Joshua a mai naptól újra az együttesünket erősíti, ő a SZVSE-től igazolt hozzánk és a támadásokat segíti játékával. Egy távozónk is van, Sáfár Bertold a fővárosba költözött.

– Mennyire erősödött meg az idei megyei I. osztály, mit mondanál az esélyekről?

K. Zs. – Megmondom őszintén, most nem tudnám megjósolni a többi csapat játékerejét. A kupamérkőzéseken a tavalyi tabella alapján papíron két erősebb ellenféllel játszottunk. Én úgy láttam, hogy mind a két esetben reális esélyünk volt a győzelem megszerzésére. Bízom benne, hogy a bajnokság során bebizonyosodik majd, hogy ebben a csapatban van potenciál. Nem szeretnék célokat megfogalmazni, hiszen nem ismerem a mezőnyt. Nekünk a saját játékunkra kell koncentrálni, ami nagyban függ majd a játékosok hozzáállásától, ambíciójától.

– Mennyire vagy elégedett a csapat teljesítményével az utóbbi mérkőzések során? Van esetleg olyan szegmense a játéknak, ahol többet vársz a srácoktól?

K. Zs. – Úgy érzem, a védekezésünk aránylag stabillá vált, ám ezzel szemben a támadások során valahogy hiányzott az erő a csapatból. Bízom benne, hogy a felépülő Keróval, illetve Josh érkezésével hatékonyabbá válik majd a támadójátékunk.

– A Szeged 2011 Kft. II. kezditek meg a 2020-2021-es szereplést, mit vársz a mérkőzésről?

K. Zs. – Minden mérkőzésen úgy megyünk fel a pályára, hogy győzelmet várok a csapattól. Persze azért nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy lesznek fizikálisan erősebb ellenfeleink, akár a Szeged 2011 is, ám azt gondolom, hogy míg az erőfölény az ellenfeleknek kedvez, a rutinos labdarúgóink tapasztalatával, illetve egy fegyelmezett, taktikus játékkal pontokat tudunk majd szerezni a nehezebbnek tűnő ellenfelekkel szemben is.

– A Tiszasziget elleni augusztus 29-i első hazai mérkőzés előtt egy rendhagyó eseményt rendez a Szentesi Kinizsi SZITE, melyet te kezdeményeztél. Kérlek, mesélj egy kicsit erről!

K. Zs. – Úgy érzem, hogy a szentesi futball – és most beszélhetünk a Vízműről és a Kinizsiről egyaránt – nagyon sok szakember (edző, játékos) alázatos munkájának köszönheti sikereit. A kezdeményezésem az volt, hogy egy közös összejövetelre invitáljuk meg ezeket az embereket, hogy egy rendezvény keretein belül ismerjék meg a klubnál folyó szakmai munkát és egy kicsit azt is bemutassuk nekik, hogy mik a céljaink a jövőt tekintve. A rendezvényt kötetlen beszélgetés, egy közös ebéd és a Tiszasziget elleni megyei bajnoki zárja.

🖊: Sebők
📸: Vidovics




Forrás