Szentesen is megemlékeztek a 100 évvel ezelőtti eseményekre. A Városháza erkélyéről mondta el gondoloatait Fehér Csaba, a Református Nagytemplomi gyülekezet lelkésze; Dr. Gruber László, a Szent Anna Római Katolikus Plébánia plébánosa; Gilicze Andrásné a Felsőpárti Református Gyülekezet lelkésze és Veres Ravai Réka a Szentesi Evangélikus gyülekezet lelkésze valamint Szabó Zoltán Ferenc polgármester gondolatait.
„Vannak sebek, amelyek annyira mélyek, és annyira fájók, hogy 100 esztendő sem elegendő a begyógyulásukra. A tiranoni sebek éppen ilyenek. Fájnak, elevenen égnek, mert mindaz, ami Trianonnal kezdődött, az ma is eleven” – hallhattuk Szabó Zoltán Ferenc polgármestertől.
„Az európai, de talán a világtörténelemben példátlan dolog történt kereken egy évszázaddal ezelőtt, 1920. június 4-én, szinte percre pontosan. Párizsban a Trianon palotában aláírták a trianoni békeszerződésnek nevezett diktátumot, amely Magyarországra nézve súlyos veszteségeket okozott. A következmények ismertek, az ország hegyvidékeinek elcsatolásával az ipar fontos feltételeitől fosztotta meg az országot. Az erőforrások javarésze éppúgy elveszett, mint a föld mélyén rejlő nyersanyagoké. Az emberi tényező még szomorúbb… Az ország területének kétharmad részét elvették tőlünk. Idegen uralom alá vették az ország lakosságának polgárait. Mi, magyarok méltán érezhetjük magunkat elvágva a mieinktől! Magyar területeket, magyar embereket választottak szét, és rendeltek más országok területéhez. De ilyen körülmények között is a csodával határos módon Magyarország talpra állt, köszönhető a magyar emberek áldozatvállalásának.
Trianoni békediktátum – Ma így mondjuk, de tudjuk, hogy sokak fülét bántja a szó diktátum, pedig melyik ország adná át önszántából a területének több mint 71 %-át, vagy melyik nemzet mondana le önként az állampolgárairól? 3.332.000 magyar ember került 6 másik országnak a joghatósága alá.
Hosszan sorolhatnám azokat a tényeket, amelyek savként marnak belénk, de tudom, hogy ez nem elég, mert mások talán másként gondolkodnak erről. Éppen ezért összegyűjtöttem olyan emberek visszaemlékezését, akik elfogultság nélkül tudtak szólni múltunk eseményéről. Szavaik felkavarók, de hiszem azt, hogy tisztábbá teszik az emlékezést számunkra.
Harold Nicholson, a brit tárgyalódelegáció tagja, így értékel Béketeremtés című könyvében: „abban bízva jöttünk Párizsba, hogy egy új, igazságos rendet hozunk létre, és azzal a meggyőződéssel távoztunk, hogy csupán még jobban összegubancoltuk a régit”.
Neville Chamberlain brit miniszterelnök 1924-ben azt mondta, hogy a trianoni diktátum eredménye nem béke, hanem egy új háborútól való rettegés lett.
Lloyd George brit miniszterelnök 1929-ben: „a teljes tárgyalási dokumentáció, amelyet francia szövetségeseink Trianonban rendelkezésünkre bocsátottak, csaló hamisítványok voltak”.
Wilson amerikai elnök 1918. január 18-án elmondott beszédében, többek mellet az alábbiakat mondta: Ausztria–Magyarország népeinek biztosítani kell a lehetőséget az autonóm fejlődéshez”
Ehhez képest, mint tudjuk a tárgyalásokon a legyőzött országok képviselői nem vehettek részt!
A konferenciákon részt vevő győztes delegációk tagjai előzetesen kidolgozott napirend nélkül tárgyaltak, 58 különböző bizottságban összesen 1646(!) ülést tartottak, amelyek során lényegében kizárólag területszerzési kérdésekkel foglalkoztak.
Ferdinand Foch marsall, az első világháborúban harcoló francia hadsereg főparancsnoka így értékelt: Uraim, Versailles és Trianon nem békekötés, hanem mindössze egy húsz évre szóló fegyverszünet
Ezeket mondták azok a kortanúk, akiknek tevékeny szerepe volt abban, ami velünk történt, de vajon emlékszünk e arra, hogy mit mondtak a magyar honatyák, akkor, amikor a magyar kormány 1920. november 15-én beterjesztette a trianoni diktátum ratifikációját szolgáló előterjesztést.
Az előterjesztés hangsúlyozza: „A Trianon által ránk kényszerített diktátum nem felel meg annak az alapvető nemzetközi jogelvnek, amely előírja, hogy a szerződéseket a felek szabad akaratuk alapján, kölcsönös megegyezés eredményeként alakítják ki.”
A magyar nemzetgyűlés Trianon diktátumainak törvénybe iktatásakor a következő jogfenntartó nyilatkozatot tette: „a Nemzetgyűlés, midőn Trianon törvénybe iktatását elhatározza, kimondja, hogy ezt az okmányt valótlan adatokon alapulónak, igazságtalannak és az emberiség közös érdekeibe ütközőnek tartja, hogy az nem tények és az érdekek kétoldalú megvitatásának és az ebből folyó egyetértésnek az eredménye, hanem idegen akaratnak reánk való erőszakolása.
A Nemzetgyűlés csupán ennek az ellenállhatatlan kényszernek engedve járul annak ratifikálásához, és e tényével nem róhat kötelezettségeket azokra a területekre, amelyek benne képviselve nincsenek.”
Van, amit nem tudtak tőlünk elvenni. Magyarságtudatunkat, méltóságunkat nem tudták elvenni, és soha nem is fogják. 100 éve emlékszünk, 100 éve vállaljuk büszkén magyarságunkat, hagyományainkat, édes anyanyelvünket, a rokonságot az elszakított területen élőkkel.
Ez a nemzeti öntudat, és összetartozás érzése 100 éve, 1920. június 4-e óta velünk van. Legyünk bárhol a világon, határon innen és túl, vállaljuk magyarságunkat, kultúránkat, anyanyelvünket, megóvjuk értékeinket. A magyar nemzet erős, összeköt minket az az identitás, amit ezer éves történelmünkön át hordozunk magunkkal, mintegy útravalóként. Bármilyen akadály is volt a „kint rekedt” magyarság előtt, ez az érzés velük volt, és generációkon át sem lehetett elfelejteni.
A Kárpát-medence elég nagy és termékeny ahhoz, hogy az emberek tényleges békében éljenek egymás mellett, kölcsönösen becsülve a másik nyelvét, vallását, kultúráját, szokásait. A magyarságot 100 éve arra kényszerítették, adja fel önazonosságát, nyelvét, vallását és legyen más, mint az őseik voltak. 100 év eltelt és mi nem változtunk. Az alapvető értékeink megmaradtak.
100 év után elmondhatjuk, hogy mi magyarok kezdünk ténylegesen is összetartozni az anyaországban és nemzetrészeken is. Nem lehet minket elválasztani, szétszakítani. Nincs semmi, ami elvehetné a közös lelkünket, ami megfoszthatna minket attól, hogy felismerjük, egy vérből valók vagyunk, erősek, tehetségesek. Meg kell tanulnunk meghallgatni és megérteni a másikat. Nekünk is és a környező népeknek is. Csak így van esély arra, hogy szomszédos országaink, és a világ megértsék, hogy mindazok, akik 100 év után is magyarok akarnak lenni, hadd maradjanak meg magyarnak. Európaiként, de büszkén vállalhassák magyarságukat, szabadon beszélhessék anyanyelvüket, élvezzék kultúrájukat, gyakorolják vallásukat, őrizhessék hagyományaikat.
Meg kell tanulnunk szeretni, meg kell tanulnunk egymást nem bántva, békében élni. Nekünk, Magyaroknak erre kell készülnünk, mert béke kell ahhoz, hogy népességben gyarapodjunk, gazdaságilag erősödjünk, és gondolkozásunkban, hazaszeretetünkben olyan kivállóak legyünk, mint elődeink voltak.
Magyarországon 10 éve ünnepeljük a Nemzeti Összetartozás napját. Az összetartozásban rejlő erő mindannyiunkat megérint. A nemzetet a határok felállításával nem lehet elválasztani. Nem feledhetjük el azokat a honfitársunkat és leszármazottaikat, akik jelentős része egyáltalán nem vagy csak évtizedek múltán láthatta újra a rokonait, barátait. Mostmár napjainkban könnyebben találkozhatunk, vállalhatjuk magunkat rokonaink, családtagjaink előtt.
Tudnunk kell, hogy az összetartozásban végtelen erő lakozik. Arra kell gondolnunk, hogy együtt erősek vagyunk. Együtt a családunkkal, szűkebb környezetünkkel. Együtt többet tudunk tenni városunkért, mert tudjuk, a széthúzó, megosztó erőknek romboló hatásuk van. Együtt tudunk tenni összefogva a magyar emberekért. Együtt, egyszerre dobbanó szívvel tudunk tenni Nemzetünkért. Tanuljunk múltunkból, tiszteljük hőseinket, de bízva a jövőben, mindig előre kell tekintenünk. Többször bizonyosodott már be, hogy összefogva, összetartozásban ez a Nemzet mindig talpra állt. Legyünk büszkék magyarságunkra, múltunkra, hagyományainkra. Együtt, ez a száz éve pici kis ország a magyarok szívében hatalmas – legalább olyan hatalmas, mint száz évvel ezelőtt….
Soha ne feledjük kik vagyunk, és honnan jövünk. Segítsük egymást, tartsunk össze. És ne csak a mai napon, a tiranoni békediktátum 100 éves évfordulóján, amely szinte percre pontosan változtatta meg milliók életét. Tartsunk össze a következő 100 évben, is, hogy 100 év múlva, valaki itt, szinte percre pontosan azt mondja: köszönjük nektek, hogy elindítottátok az összetartozás, a béke, a szeretet éveit…” – ezekkel a gondolatokkal emlékezett Szabó Zoltán Ferenc polgármester a 100 évvel ezelőtti eseményekre.
www.szentesimozaik.hu
Hírek|29
