 Büntetőeljárást indított a Szentesi Rendőrkapitányság egy szentesi fiatal férfival szemben, aki május 17-én egy berekháti ingatlanba hatolt be, majd onnan készpénzt vitt magával. A férfi – feltételezhetően felbuzdulva az első sikeres bűncselekményen – újabb ingatlant nézett ki magának, és újra megpróbálkozott a betöréssel, ám a hazaérkező sértett megzavarta, így kénytelen volt elmenekülni a helyszínről. A rendőrök a személyleírás alapján beazonosították az elkövetőt, akit nem sokkal később elfogtak, az első ingatlanból eltulajdonított értékeket pedig visszajuttatták a tulajdonosnak. A férfi ellen kétrendbeli lakásbetörés miatt folyik az eljárás.

 Garázdaság miatt indult büntetőeljárás egy tiszaföldvári férfi ellen. A férfi a Kossuth téren keveredett vitába egy másik illetővel, majd verekedésbe keveredett vele.

Csalás vétsége miatt nyomoznak a rendőrök egy csongrádi férfival szemben. A férfi egy háztartási kisgép eladásának ígéretével hetvenezer forintot vett át a sértettől, de a berendezést nem juttatta el a vevőhöz, majd később a korábban már kifizetett vételárat sem adta vissza.

 Két ittas gépjárművezetővel szemben indult eljárás az elmúlt napokban a Szentesi Rendőrkapitányság illetékességi területén belül. Május nyolcadikán egy gödöllői lakosról derült ki közúti igazoltatása során, hogy gépjárművét ittasan vezette, néhány nappal később pedig egy makói férfi akadt fenn a „rostán”, ő a 45-ös számú főúton autózott alkoholos befolyásoltság alatt.

 Internetes csalóst fogtak el a szentesi rendőrök. A sértett egy videókártyát szeretett volna megszerezni alkatrészcserével az interneten keresztül egy vevővel, ám a gyanúsított az ígért termék helyett számítástechnikai hulladékot juttatott el a videokártya helyett, amivel 65 ezer forintos kárt okozott a sértettnek. A Szabolcs-Szatmár- Bereg megyei elkövetőt a rendőrök beazonosították, majd lefoglalták nála az általa kicsalt alkatrészt, később pedig azt visszajuttatták az eredeti tulajdonosnak.

képünk illusztráció

#szentesielet #tajekozottnaklennijo #varosihetilap #szentes
21. lapszám
Társadalom|50




Forrás