Kezdőlap Hírek Szolgálatba állt az új kisbusz a kórházban – példás összefogás eredménye…

Szolgálatba állt az új kisbusz a kórházban – példás összefogás eredménye…

70

2020. május 14-én adták át azt az új, 9 személyes kisbuszt, mely ezentúl a Csongrád Megyei Dr. Bugyi István Kórház munkáját segíti.

Szabó Zoltán Ferenc polgármester elmondta, hogy az önkormányzat első körben 3 millió, majd a képviselő-testületi keretéből további 3,4 millió forinttal támogatta az új gépjármű beszerzését. A kórház alapítványán keresztül sikerült a beszerzése, mely egy példás összefogás eredménye. A város lakói és a város vezetőin túl nagy segítséget adott a Richter Gedeon Gyógyszergyár.

Dr. Kalmár Mihály főigazgató elmondta, hogy nagyon nehéz jelen pillanatban az új autó beszerzése, mert a vírusjárvány ideje alatt az autóbehozatal is szünetel. A Renault Traffic típusú gépjármű bemutatótódarabként szolgált az egyik autószalonban és 2000 km van benne, így már nem kell bejáratni, hanem azonnal munkába is állhat.

Eddig egy 15 éves Opel kisbusz félmillió kilóméterrel a motorjában szolgálta a kórházat, annak is a kiszállásos véradásait, a hosszabb távra való szállításokat vagy éppen a levett minták továbbítását másik egészségügyi intézményekbe.

Most viszont ez az új autó társult be ebbe a munkába, mely biztonságot jelent az ellátási területen – mondta el a főigazgató.

www.szentesimozaik.hu
Hírek|29








Forrás