Szabó Zoltán Ferenc polgármester sajtótájékoztatót hívott össze a városháza konferenciatermébe március 18-án, ahol kollégáival együtt beszámoltak a felkészülési időszakról a koronavírus idején, illetve a legfontosabb intézkedésekről, amelyek a szociális hálót érintik. A polgármester felhívta a figyelmet arra, hogy az idősek a lehető legkevesebbszer hagyják el otthonaikat. Továbbá arról tájékoztatott, hogy március 19-től bezár a szentesi önkormányzat. Ettől függetlenül, telefonon és elektronikus úton folytatódik az ügyintézés. Egycsatornás információközlést szorgalmaz. A piaccal kapcsolatban a polgármester elmondta, maradnak annál, hogy kinyitnak, és abban is gondolkodnak, hogy hosszabb nyitva tartásban működjenek. Önfegyelmet és önuralmat kér a piacot látogató közönségtől.

Lencséné Szalontai Mária, a Szociális Iroda vezetője elmondta, hogy a kormányrendeletnek megfelelően megszervezték az otthonukban élő 70 éven felüliek ellátását, akik nem képesek magukról gondoskodni. Egy központi űrlapra hívta fel a figyelmet, amely a város honlapjáról letölthető lesz. Ezúton be lehet jelenteni azokat az időseket, akik egyedül élnek, és önkormányzati segítségre szorulnak.

Szentes Város Gondozási Központjának vezetőjétől megtudtuk, hogy március 18-tól az ellátottak nem tartózkodhatnak a telephelyeken. Puskásné Halál Ágnes megerősítette, hogy a házi segítségnyújtás és az étkezés az ellátottak részére folyamatosan biztosított.

Gál Antal, a Szentesi Családsegítő Központ vezetője elmondta, hogy a Dózsa Ház Közösségi tér zárva tart, a Családok és Gyerekek Átmeneti Otthonában kijárási tilalom van érvényben.

Kiss Csaba István alpolgármester arról tájékoztatott, hogy a közétkeztetés az idősek és a fiatalok körében is kötelezően ellátandó feladata az önkormányzatnak. Aki idáig jogosult volt rá, továbbra is megkapja ezt az ellátást.

Dr. Vig István háziorvos megerősítette a hírt szerda délután, miszerint, még mindig nincs pozitív teszt a koronavírusra városunkban. Kiemelte, hogy nem csak a 70 éven felüliek veszélyeztetettek, hanem a legyengült immunrendszerű lakosok, vagy akik kezelés alatt állnak. A közösségi oldalon a Háziorvosok Szentes néven megtalálhatják a hivatalos információkat.

Dr. Dobos András címzetes egyetemi tanár, mikrobiológus az intézkedések fontosságát, betartását hangsúlyozta, hogy a járvány minél kevesebb kárral, problémával és betegséggel menjen át városunkon. Ehhez hatalmas állampolgári fegyelemre van szükség – fogalmazott dr. Dobos András.




Forrás

Előző cikkSupertramp – Crime Of The Century – Hide In Your Shell
Következő cikkAretha Franklin – Since You’ve Been Gone (Sweet, Sweet Baby) [1968]