Kezdőlap Hírek Kaposvári József-díjat vehetett át Seres Antal…

Kaposvári József-díjat vehetett át Seres Antal…

80

2019. december 10-én a Budapesten a Gaál Imre Galériában adták át második alkalommal a Kaposvári József-díjat.

A díj elnevezését Kaposvári József cipészmesterről kapta, akit az „ország cipészeként” ismerhettünk meg. Mesterségéből adódóan saját, kézzel készített cipőket nagyuraknak, valamint szegény sorsú gyerekeknek. Az Ő szellemiségét szeretnék tovább vinni az elismerés kapcsán.

„A szép küzdelemben születik” Kaposvári József (1977-2017)

A Díj civil kezdeményezés alapján jött létre, nem politikai célzattal. A Kaposvári József Stúdió fontosnak tartja a nehéz helyzetben lévő családok támogatását. Ennek okán szeretnénk megköszönni mindazoknak, akik szűkebb és tágabb környezetükben példamutató tevékenységet folytatnak.

A gálaesten összesen 17 személy elismerésének átadására került sor, melyek között ott volt Seres Antal a Zenével a Rákos Gyermekekért Alapítvány alapítója.

„A Kaposvári József díjat, a Zenével a Rákos Gyermekekért Alapítvány létrehozásáért és ezen belül, a rákos beteg gyermekek zenei képzéséért kaphattam meg. Nagyon szépen köszönöm Róbert Papp, Tímea Jónás Kerekes és Mező Misi barátaimnak, hogy 100 jelölt közül engem is beválogattak a 17 díjazott közé. Megtisztelő számomra!” – adta hírül közösségi oldalán Seres Antal.

Gratulálunk!

www.szentesimozaik.hu
Hírek|29




Forrás