68 új életfa 68 újszülöttnek
http://www.szentesinfo.hu/mozaik/2017/10/ujeletfak.htm

Nagyfelbontású képek a Mozaik facebook képei között!!!!

Évente kétszer (tavasszal és ősszel) facsemetével ajándékozza meg az újszülötteket Szentes városa. Az első esemény óta huszonegy év telt el, és erdő lett az azóta elültetett sok kis fából. 2017. október 12-én Szirbik Imre polgármester és Dr. Demeter Attila alpolgármester a Városháza udvarán adta át az Újéletfákat a megjelent családoknak.

A kicsik szüleik, nagyszüleik és testvéreik kíséretében érkeztek, hogy átvegyék a város vezetőjétől a facsemetét egy emléklappal és a táblával, amelyen a belevésett szöveg tudatja: ki a gazdája a fának.

Amikor az Újéletfa program elindult, több cél is vezérelt bennünket – mondta Szirbik Imre polgármester a megjelent babákat, szülőket, nagyszülőket köszöntve.

– Egyik az, hogy ez az alföldi város évről évre legyen zöldebb, szebb, tisztább, legyen a lakói számára otthonosabb. A másik: amikor egy baba megszületik, az óriási öröm a családnak. És öröm annak a közösségnek is, amelyet városnak hívunk, hisz új tagokkal lett gazdagabb. Szimbolizálja az egyén és a közösség összetartozását az, ahogy a facsemete cseperedik, gyökeret ereszt, ahogy egyre nagyobb lombot hoz, ugyanúgy kötődjék a városhoz az, aki most ifjú lakójaként megkezdi az életét. És bárhová is sodorja a sors, legyen egy pont a világban, ahová mindig hazatérhet. És amikor nagy lesz, gyermekei, unokái lesznek, el tudja mondani, itt kezdődött az én életem.








Forrás

Előző cikkA délutáni kávé mellé válassz egy jó könyvet a könyvtárból!…
Következő cikkÚj életfák átadása a Városházán (képgaléria)…