Irodalmi évfordulók. Röviden.
125 éve született
Lengyel József (Marcali, 1896-Budapest, 1975) író, költő, újságíró. Budapesten érettségizett 1914-ben. Egyetemi tanulmányait 1915-ben abbahagyta. Első versei 1916-ban A Tettben, 1917-ben a Ma Új költők könyve c. antológiájában jelentek meg. Első novelláját a Ma közölte. A KMP egyik alapítója, részt vett a Vörös Újság szerkesztésében. 1919-ben Bécsbe emigrált, 1927-ben Berlinben, 1930-ban Moszkvában élt. 1938-ban koholt vádak alapján letartóztatták és Szibériába száműzték. 1947-ben szabadult, de 1949-ben újból száműzetésre ítélték alaptalanul, 1955 februárjában engedték szabadon. Száműzetésében írta Igéző című ciklusának majdnem minden darabját és az Isten ostora című filmdrámát.1955 augusztusában tért vissza Magyarországra. 1956-ban megjelent korábbi novelláit tartalmazó első magyarországi kötete, a Kulcs, A Visegrádi utca pedig 1957-ben. 1958-ban befejezte és kiadta a Prenn Ferenc hányatott élete című regényét. 1960-ban elkészült történelmi regénye a Három hídépítő (más címen Hídépítők). 1963-ban az Oldás és kötés című novellájából Jancsó Miklós filmet készített. A sztálini korszakot leleplező Szembesítés című kisregényét csak 1988-ban adták ki.
Kitüntetései: József Attila-díj 1957, Kossuth-díj 1963.





Forrás