Irodalmi évfordulók. Röviden.
150 éve született:
Heltai Jenő (Pest, 1871-Budapest, 1957) író, költő, újságíró. Már 14 éves korában publikálták verseit. Jogi tanulmányait félbehagyta, újságíróként dolgozott: a Magyar Hírlap, a Hét, a Pesti Hírlap, majd a Pesti Napló munkatársa volt. 1892-ben katonai pályára lépett. Sokat utazott. Élt Londonban, Párizsban, Bécsben, Berlinben, Isztambulban. 1900-tól a Vígszínházban titkár, 1929-től a Belvárosi Színház, 1932-34-ig a Magyar Színház egyik igazgatója lett.
Dalszövegeket is írt. Nagy műveltségű, franciás lezserségű író volt. 1936-ban nagy sikerrel mutatták be a Magyar Színházban A néma levente című művét. A magyarországi zsidótörvények miatt bujkálnia kellett. Élete vége felé a műfordítói tevékenységéért a Francia Becsületrenddel tüntették ki, 1957-ben, már nagyon beteg volt amikor megkapta a Kossuth-díjat.




Forrás