Kezdőlap Kultúra és szórakozás Színház Rendkívüli ülésen tárgyalhatják újra a kulturális intézmények összevonását…

Rendkívüli ülésen tárgyalhatják újra a kulturális intézmények összevonását…

94

A szentesi képviselők idén januári rendes ülésükön találkoztak először a Szentesi Művelődési Központnak a Koszta József Múzeumba való beolvasztásával. Emellett több érv is szól. Többszöri pályáztatás ellenére sem sikerült megfelelő vezetőt találni a Művelődési Központ élére, ezen kívül más személyi változások is történtek az intézményben, amik megnehezítik a mindennapos működést és a színvonal megőrzését.

A hamarosan elkészülő színház miatt is szükségessé vált ennek megoldása, ezért egy integrált közművelődési intézményben látták a megoldást.

Nem először merült fel a változtatás gondolata.

Az előző ciklusokban is történtek kísérletek a helyi közművelődés megreformálására, és az akkori képviselőknek is az volt a véleményük (pl. 2011. januári és márciusi üléseken is téma volt), hogy a kulturális szokások megváltozása miatt hathatós intézkedésre van szükség.

A változás és változtatás fontosságát támasztotta alá Szentes Ifjúsági Koncepciója, melyből egyértelműen látszott, hogy a kiküldött 2841 kérdőív kitöltésével a fiatalság véleménye alapján is gyökeres változásra van szükség.

A Koncepció tárgyalásakor a testületi-üléseken szóba került, hogy a kulturális intézményeknek nem versenyezniük kellene egymással, hanem mindenkinek a maga területén a legjobbat alkotni (Dr. Demeter Attila). Ugyanakkor mára arra ösztönzik a közművelődési intézményeket, hogy fogjanak össze, egyesítsék erőforrásaikat.

Az Ifjúsági koncepciót 2017 februárjában fogadta el a testület, melyben kiemelték a fiatalok véleményének megismerésének fontosságát. Kinyilvánították továbbá, hogy szeretnék, ha megmaradna ez a fajta kapcsolattartás a város fiatalságával. (A testületi jegyzőkönyv: http://www.szentesinfo.hu/testulet/2017/2/07.htm)

Az Ifjúsági koncepció letölthető anyaga: http://www.szentesinfo.hu/…/eloterje…/ifjusagi_koncepcio.pdf

Érdemes átnézni!

A statisztikai adatokból sok minden kiderül, többek között az is, milyen irányba kell elképzelnünk a fejlődést. Míg egy évtizeddel ezelőtt Skate Parkot szerettek volna a fiatalok (melyet sikerült is megvalósítani), mára teljesen eltűnt az a réteg, mert felnőttek azok a fiatalok.

A legutóbbi télbúcsúztató karneválom pedig már a legújabb őrületbe tekinthettünk be: a virtuális világba.

Nem egyszerű a kérdés megoldása, melyet május 8-án újratárgyal a testület, mert a polgármester élt vétójogával.

Mi lesz?
Hamarosan kiderül.
Dönt róla a képviselő-testület, de tény, hogy az eddigi működésen változtatni kell.





Forrás